Csak úgy engem. Magamért?
Szeretnek-e engem mindentől függetlenül?
Erő nélkül? Kisemmizve?
Elgyötörten? Szegényen?
Kiábrándítóan összetörten?
Önmagamból kifordultan?
Szeret-e engem valaki egészen?
Akarnak-e úgy, hogy tehetetlen vagyok?
Csodál-e valaki akkor is,
amikor én nem én vagyok?
Kellek-e neked mindentől megfosztva?
Magányosan, betegen?
Vágysz-e rám, ha nincs mit adnom?
Ha csak púp lennék a hátadon?
Akarsz-e engem csak magamért?
Az összes extrától mentesen?
Szeretnél-e úgy is, amikor nincs erőm?
Ha néma vagyok, béna, tehetetlen,
ellentéte önmagamnak?
Egy árnyék, egy nyomorult féreg.
Kellek-e neked, amikor
nem az vagyok, aki vagyok?
Csak egy üres búra, élettelen test.
Csúnyán, roncsként, haldokolva kívánsz-e?
Ha nem kellek mindennel együtt,
vajon semmi nélkül akarsz-e?
Megbocsátok! Látom,
hogy nem tudod mit teszel.
Kidobsz, eltiporsz, megalázol.
Pedig a te vágyaid tükörképe vagyok.
Önközpontú ilyenekről álmodoznom?
Hogy lehetne? Az egészet miattunk csinálom.
Önző lenne ezeket kérdeznem?
Nem, dehogy!
A te vágyadat vágyom én benned.
Én akarom, hogy magamért szeressenek.
Mert erre vagyunk méltók.