Engem érdekel bármi.
Csak hadd maradjak
valahol itt melletted.
Meghallgatok akármit,
Csak tűrj meg magad
körül, ne kergess el!
Engedd, hogy itt legyek
a közeledben bárhol!
Hadd hallhassalak,
ezen felül semmi nem kell.
Csak nehogy azt mondd:
Menj, ez úgysem a te sarad!
Szeretném ismerni
kusza gondolatod
átláthatatlan szövevényét.
Akarom érteni
életed hazugságok
tömegéből álló történetét.
Mert nekem ez jólesik.
Belátni abba a pokolba,
amit magadnak alkottál.
Nem az vagyok, ki undorodik,
amikor bepillantok seolnak
abba zugába, amit te falaztál.
Olyan kényelmesen érzem
magam a kupi közepén,
hogy el sem hiszed!
Egyenesen otthonos nekem
áttrappolni a mocsok tömegén,
mely lehúz, ragadós és hideg.
Szeretek itt ülni veled,
és nyomorogni a sötétben.
Homályban tapogatózni,
ha már elhagyni nem mered.
Itt leszek a börtön gödrében.
Hajlandó vagyok kuporogni.
Nem vagyok zavarban,
hogy mégis miként élhettél
eddig ily förtelmes retekben.
Ha akarod, hangtalan
ücsörgök, hiába lehetnék
ehelyett a legszebb hegyeken.
Nekem az egy ajándék,
hogy nem küldesz el
és közeledben megtűrsz.
Nem lépek hátrébb,
hiába szégyenkezel,
mikor megcsap az itteni bűz.
Jólesik veled lennem
ebben az állapotodban,
mikor így szét vagy esve.
Börtönödbe beengedsz,
hiába csak úgy morogva,
ezzel meg vagyok tisztelve.
Nincs hova lépni.
Alig egy szabad folt
a kövön, hogy elnyúljak.
Ígérem, itt leszek végig,
ha nekem esetleg megadod,
míg a láncok le nem hullnak.
Szívesen, ameddig csak
elviseled, leszek a társaságod.
Míg majd egyszer meggyőzlek:
Ez álbörtön, szabad vagy!
Mivel nem valódiak a rácsok,
bármikor kisétálhatsz belőle.
Nem baj, ha baromságnak
gondolod az ilyen szavakat,
amiket hozzád beszélek.
Mivel így élsz, hazugságban,
szereted ezeket a falakat,
éppen ezért nem értesz.
Nem foglak manipulálni.
Az erőszakkal kirángatás
sem igazán az én műfajom.
Van időm bármeddig várni,
nincs rajtad semmilyen nyomás.
Én vagyok maga a Nyugalom.
Talán ha elég sokáig
itt gubbasztok veled
ebben a gödörben,
közben a kosz vállig
ér majd, az agyad felejt
és évek szállnak fölötted,
egy nap arra ébredünk,
hogy már nem is érted,
miért voltunk itt ilyen hosszan.
Hirtelen belül fény derül,
és akkor te magad kéred,
hogy vigyelek innen nyomban.
Akkor majd felveszlek
az ölembe, kitapogatom
a vágható sötétben a kijáratot.
Addig is csak szeretlek,
hiába egyre halogatod,
hogy véget érjen a fájdalom.
Szóval ez lenne a terv:
ücsörgünk mindaddig együtt
a tömlöc dohos mélyében,
ameddig végre nem hat el
az igazság beléd, és megüt
szívedben lüktető érzése.