Sós izzadságszag keveredik a vér szagával. A kegyetlenség a kín bűze ez. Kövek nyomják atérdeim, ahogy ott guggolok a test alatt. A szürke szikla mintha most különös élességgelvágná a lábam. Szenvedés tölti be a levegőt. Magam elé meredek. Élénkvörös cseppekhullanak alá a fakó sziklára. Fentről. A lábujjakról csöpögnek. Megborzongok. Összeszedembátorságom és felállok. Testem majdnem összeér a testtel, szinte érzem az izzadt véres bőrét az enyémhez simulni. Undor fog el. Legalább centi vastag vasszög lábát döfi keresztül, ahogy inog a kereszt, ki bejár a testébe. Nem nyög, nem reagál. Jobban szenved, mintsemreagálhatna. Nem, nem, a húsába mélyedő szeg fájdalma jelentéktelen. Annál jobbanszenved, mint azt bármilyen fizikai eseménnyel megmagyarázhatnánk. Belül gyötrődik.Kimondhatatlanul. Látom arcán, legszívesebben összerándulnának arcizmai a kín újabb ésújabb hullámai miatt, de még csak ezt sem engedi meg magának. Vár és tűr. Nem áll ellen,nem feszül meg. Átadta magát.
Sós izzadságszag, vértől nedves bőr. Egyszer csak tudom, mi zajlik a fejben. Igen, az igazigyötrelem itt zajlik. Ő az a nő, aki most áldozza fel gyermekét, hogy a többit megmenthesse.Ő az az apa, aki lányát eladja jó pénzért rabszolgának. Ő a gyilkos, akit igazán már csak a vérlátvány és a kétségbeesett jajveszékelés tesz boldoggá. Ő a zavart pap, aki sebeit kistanítványain tölti ki, megrontva ártatlan kisfiúkat. Hallja sírásukat, ahogy egy durva kéz magaalá szorítja testüket. Nem áll ellene. Ez most Ő.
Ő a futtató az ismeretlen kisvárosban, aki egy fiatal lányt fojtogat, mert keveset keresett amúlt éjjel. Ő az, aki utána kirugdossa az ajtón. Ő az apa, aki saját lányán vezeti le vágyait. Őfrusztrált pasi, aki kedvtelésből kínozza párját éjszakánként. Igen, ez mind Ő. És Ő akar őklenni. Ő az elmebeteg lány, aki a kés saját húsába vágja, ő a vezérigazgató, aki elzárja azegyetlen csatornát az afrikai falvacskában. Ő az édesanya, aki gyűlöli magát, amiért újrainkább cuccot vett, hogy enyhítse a saját sóvárgását miközben kisfia pedig éppen éhen halegy sikátorban. Ő az összevert kisgyerek és Ő a tömeggyilkos. Ő a molesztált lány és ő azédesanyját tucatnyi késszúrással megölő lázadó tini.
Ő az összes áldozat és minden elkövető egyszerre. Ennél több szennyet nem lehetneelhordozni gondolod. Pedig ez egy maroknyi ember életének egy-egy mocska…. Csak példáka végtelenre. Igen, mint rothadás, úgy érzi magát. De Ő akarja. Célja van vele. Bírja, mertbírni akarja. Szenvedi, mert szenvedni akarja. Magára veszi a sorsokat, a gyötrelmeket, agaztetteket egyre-másra, mint valami nehéz, sűrű, ködszerű pokrócot. Magába szippantja,egyesül velük. Mind benne van. Nincs több. Ennek az undornak is véget kell már érnieegyszer. És igen, elfogyott. Most már az összes a nyakán van. Nincs nyögés, nincsösszerándulás. Nem kellene vinnie, de viszi, köze nincs hozzá, mégsem akar megválni tőle.Akarja hordozni.
Izzadságszag, vér, undor. Nem lehet nagyobb, nem lehet mocskosabb, nem lehetgusztustalanabb. Ez Ő. Ez akar lenni. Célja van vele. Megéri neki.
Elvégeztetett.
