Jegyzőkönyv egy fiktív gyülekezeti tanács megbeszéléséről Kr.u. 30 körül
A feljegyzések Szelim, Járed és Taddeus rabbik tanácskozását hivatott dokumentálni, mely a
jeruzsálemi közösségben Kr.u. 30 elején elharapózott törvénytelenségek megszüntetését
irányozta elő.
– Szelim testvér! Ne felejtsd el, ma nagyon fontos problémának kell végre pontot tennünk a
végére.
– Egyetértek Járed! Sok kárt tud okozni a lelkesedés, amikor nem párosul bölcsességgel.
– Így igaz, testvér! Szükséges, hogy az érettebbek visszafogják a fiatalok túlkapásait. Jó ez a
lelkesedés. Szükségünk van rá. De sajnos nem érzik a határokat és ezeknek a meghúzásában
kell nekik segítenünk.
– A számból vetted ki a szót! Örvendetes, hogy zsinagógánk vezetése ennyire egységben van
a jelenlegi helyzetet illetően. Ebből is látszik, mennyire Istentől van az, hogy igyekszünk jó
útra terelni ezeket a lázadókat. Roppant kockázatos akkora túlzásokba esni, ahogy ennél a
fiatalembernél is tapasztaljuk. Az ilyesmi csak kiégéshez vezet. Több kárt csinál, mint
hasznot.
– Taddeus testvér is hamarosan megérkezik. Tegnap annyira felzaklatták a legújabb jelentések
Jeruzsálem utcáiról, hogy kétségbeesve látogatott meg az esti imádság után. Személyesen is
veszélyeztetve érzi az Istentől kapott elhívását e miatt a fiú miatt. Mindenképp meg kell
nyugtatnunk, hogy kézben tartjuk a dolgokat az Úr segítségével.
– Ebből is látszik, hogy milyen rossz gyümölcse van az ilyesfajta radikalizmusnak, ami
elkezdett terjedni szeretett közösségünkben. Nem szabad, hogy az ellenség megosztottságot
hozzon ezzel. Sokakban félelmet kelt a sok megmagyarázhatatlan esemény. Ez jó gyümölcs
lenne? Szétdobálni azt a gyülekezetet, amit maga az Úr hozott létre, sok tiszteletre méltó
rabbi évszázados kitartásával. Meg kell védenünk Isten munkáját ezektől a szélhámosoktól.
– Shalom testvéreim! — Lépett be Taddeus. – Csakhogy eljött ez a nap is. Azt hiszem,
legfőbb ideje rendet teremtenünk köreinkben. Már egyéb zsinagógák elöljárói is kezdenek
aggódni, hogy sosem áll többé vissza a régi nyugalom. Kétségbe vannak esve, hogy nem
tudják folyatni a hitéletüket ilyen felfordulás közepette. Ma mindenképp olyan döntést kell
hoznunk, amivel biztosíthatjuk, hogy tagjaink zavartalanul látogathassák az istentiszteleteket.
– Nyugodj meg Taddeus! Az Úr nemhiába ránk, idősebb testvérekre bízta a vezetést. Azért
van ez így, hogy megóvhassuk az embereket az ilyen hírtelen fellángolások okozta káosztól.
Nekünk adatott a hatalom arra, hogy megvédjük mindazt, amit eddig a Mindenható felépített
közöttünk. Az Úr segedelmével, ezt véghez is fogjuk vinni. Testvérek, a mi felelősségünk,
hogy megfelelő korlátokat állítsunk fel.
– Kint van a zsinagóga előterében a kulcsember. Miatta indult el mindaz, amivel most
küzdünk. Van egy pár számunkra különösen terhes történés, amiről meg kell kérdeznünk a
fiatal tanítót. Legjobbnak azt láttam, ha személyesen járunk a végére, hogy mi a gyökere
ennek a felfordulásnak. Sokkal tisztábban fogjuk látni a helyzetet a megbeszélés után, erről
meg vagyok győződve.
Járed ekkor az ajtó után nyúlt, hogy behívja a lázadók vezetőjét. – Legyél szíves befáradni!
–kezével a kint álló felé intett.
Lassú, de határozott léptekkel ment végig a 30 körüli férfi a széksorok között, majd leült az
utolsóba. Kezei nyugodtan pihentek ölében. Otthon érezte magát, annak ellenére, hogy ekkor
már a legkevésbé sem volt szívesen látott tagja zsinagógának. A tanács vezetője
méltóságteljesen helyet foglalt a fő helyen.
– Tisztelettel köszöntök mindenkit a gyűlésen. Ennek a tárgyalásnak a célja, hogy minél
hamarabb megoldást találjunk a jelenlegi állapotra. – Hosszan a fiatalemberre nézett, jelezve,
hogy első sorban tőle várja a helyreállást. – Nem szaporítanám tovább szót. Beérkezett
hozzánk egy sor jelentés mindenféle megmagyarázhatatlan eseményről, aminek a végére kell
járnunk. Szerencsére minden illetékes jelen van. Tehát kezdeném az első bejelentéssel.
Szemtanúk arról számolnak meg, hogy ellene mentél hitünk egyik fő alapelvének, az Úr szent
napjának tiszteletben tartásának. Igaz ez az állítás? – fordult a hátsó széken ülő ember felé.
– Mindennél fontosabbnak tartom, hogy kövessem a Mindenható parancsait. Erre szántam az
életem.
– Akkor tehát nem igaz, hogy szombaton olyan tevékenységet végeztél, ami nem
megengedett a közösség tagjainak?
– Nem. – felelte. – Hacsak nem Isten ellenére van, hogy meggyógyítottam egy asszonyt, aki
30 éve szenvedett.
A tanács tagjai felsóhajtottak. Kényelmetlenül mocorogtak székeiken felháborodásukban.
Sanda pillantást vetettek egymásra, mintha a férfi nem láthatná.
– Szerinted mi, ha nem ellenszegülés a törvénynek, hogy te csak úgy meggyógyítasz valakit
az erőddel, minden engedély nélkül? Mellesleg óriási felbolydulást okozva ezzel? Az
emberek úgy követnek, mintha próféta volnál. Mindenki inkább a csodáiddal foglalkozik,
mint a szent tekercsekkel. Aggasztó, hogy mennyire ezek a jelenségek vannak a szolgálatod
középpontjában. Egyre többen gondolják, Isten követése csak mindenféle csodatettből áll.
Teljesen eltereled az embereket az Úr útjairól. Azt fogják hinni, hogy most már szombaton is
bármit szabad. Mert rád nyilvánvalóan nem vonatkozik a törvény! Lázadás mezejére vezeted
a népet viselkedéseddel.
– Éppen ez a lényeg! Kiválóan fogalmazott a rabbi. Úgy rúgsz fel évezredeken át
meghatározó szokásokat, mintha semmiben vennéd a közösség értékeit. Ez elfogadhatatlan!
Ezen túl az is fenntarthatatlan, hogy nem lehet az alkalmat a megszokott rendben folytatni,
amikor meglátogatod az összegyülekezést. Mindenki köréd áll, nem is hallgatnak az általunk
kijelölt tanítókra. Egyszerűen akadályozod Isten munkáját ezen a helyen. A csodákról nem is
beszélve. Ki adott neked felhatalmazást erre? És engedélyt? Kinek a tekintélye alatt végzed
ezeket a jeleket? Ki ad ehhez befedezést? Nem lehet csak úgy össze vissza mindenkiért
imádkozni! Főleg nem kézrátétellel! Ez borzasztóan nagy felelőtlenség! Ilyenkor, tudod
testvér, beszennyezed magad. Akármi átragadhat…
A férfi arcán egy halvány mosoly derengett a mondat hallatán.
– Csak nem gondolod, hogy érinthetetlen vagy? – a megkérdezett csendesen hátradőlt, maga
elé nézve. A tanács pedig elégedetten lapozgatott a bejelentések között, örülve, hogy így
rápiríthatott a tudatlanra.
– Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a démonaikkal is közösséget vállalsz! Ki tudja milyen
tisztátalanok azok az emberek, akiket megérintesz!
– Már, amikor megérinti őket! Vannak feljegyzések itt szembeköpésről is. – erre felhorkant a
többi tanácstag. – Volt ilyen is? Felelj!
– Igen. Az egyik alkalommal a tenyerembe köptem, sarat csináltam, majd az ember szemére
kentem. A beteg abban a pillanatban visszanyerte látását. Hihetetlen öröm volt látni… – élte
bele magát a mesélésbe a fiatal férfi. Szemei csillogtak, ahogy a következő mondathoz
nyitotta volna a száját.
– Szóval nyíltan megvallod, hogy veszélyeztetted a saját egészségedet és a másokét azzal,
hogy ráraktad ezt a sarat a szemére? Elnézést, de van fogalmad arról, hogy milyen
kockázatokkal jár egy ilyen közvetlen érintkezés?
– Én csak azt követtem, amit éreztem, hogy tennem kell, annak az embernek a
gyógyulásához.
– Az ilyen éretlen viselkedést mielőbb abba kell hagyni, nehogy követőkre találjon! – teszi
hozzá Taddeus.
– Ehhez már késő, testvérem! Már van egy csoport, úgynevezett tanítványok, akik ugyanazt a
hóbortos életet élik, amit ő. Mind az utcákon kóborolnak és tanítanak. Nincs rendes
munkájuk. Csak járnak városról városra és utánozzák, amit ettől a férfitől látnak. Róluk is
érkezett már egy pár megjegyzés. Nemrégiben kalászokat tördeltek szombatnapon. Ebből is
látszik, milyen ragadós a rossz példa. Felháborító, hogy milyen gyorsan terjed ez az
elfogadhatatlan magaviselet. A napnál világosabb, hogy ennek véget kell vetni, mielőtt
visszafordíthatatlanná válna.
– Testvéreim, mielőtt előreszaladnánk, szeretném elétek tárni a legfelháborítóbb tettét ennek
az embernek. Egy pár hónapja állítólag meggyógyított tíz leprást. – ekkor egy pár másodperc
szünetet tartott, hogy minden tag érzékelhesse mondandója súlyát. – Soha senki nem
gyógyított meg ebből a nyavalyából eddig senkit. Ez egyszerűen képtelenség!
– Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jeruzsálemi tanúkat! Az ilyen lázadók sokszor tudják a
kulcsot titkos erőkhöz. Nem kizárt, hogy megtörtént tényleg az említett eset. – vetette közbe
Taddeus. A többiek ettől még inkább összezavarodtak. Ezzel együtt pedig nőtt félelmük is,
ami még eltökéltebbé tette őket.
– Ha mindenféle erőkkel dolgozik, az megmagyarázza, hogy miért tud annyi embert
befolyásolni. Az emberek elvesztik az eszüket, amikor találkoznak vele. Mintha varázsereje
lenne, akárcsak a fáraó mágusainak. Csak úgy követik tömegek az utcán. Hallani akarják.
Már a közrend is veszélyben van. Nem tudhatjuk, hogy Róma mikor sokall be és áll bosszút a
szabálytalankodásokért rajtunk. Emiatt az egy ember miatt. Ezt ebből a szempontból sem
hagyhatjuk.
– Taddeus testvér, térjünk vissza a leprás esethez!
– Elnézést, testvér! Valóban, előbb ezt vizsgáljunk meg tüzetesen!
– Azt kellene mindenekelőtt belátnia lázadó testvérünknek, hogy mekkora bűnt követ el,
amikor a Mózes által ránk hagyott törvényt lelkiismeret-furdalás nélkül áthágja. Mindössze
azért, hogy hóbortos ötleteit megvalósítsa. Mióta tartjuk a tisztes távolságot a tisztátalan
emberektől, annak érdekében, hogy megvédjük a közösségeinket, családjainkat? Évezredek
óta így van, hogy el vannak választva a társadalomtól az ilyenek. Ez nem véletlen. Most csak
úgy jön valaki, aki azt hiszi, bármit megtehet és keresztülgázol minden eddigi életbevágó
szabályon. – dühében ekkor a vádlott felé fordult, szemei szikráztak. – Hány embert
fertőzhetsz meg csak te egyedül, ha rád ragad ez a szörnyű kor? Nincs benned egy csipetnyi
megfontoltság sem? – fordult ki magából kissé Járed.
– Nyugodj meg testvér! Kézben tartjuk a dolgokat, minden szükséges lépést megteszünk,
hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő!
Járed ekkor visszasüppedt székébe, aminek a szélére csúszott felindultságában. Szakálla is
lassan visszasimult mellkasára. Szelim vette át a szót.
– Szeretnélek megkérni, hogy válaszolj a rabbi felvetéseire! Valóban találkoztál leprásokkal a
törvény ellenére?
– Igen.
– Hogy jelentheted ezt ki ilyen nyugalommal?!
– Miután elköszöntem tőlük, mind meggyógyultak. Eldeformálódott testrészeik visszanőttek.
Ezt történt.
– Micsoda? Nem csak közel mentél hozzájuk, hanem meg is érintetted őket? Van fogalmad
milyen fertőző ez a betegség, akár távolabbról is? Aki elkapja, az biztosan meghal és
hátralévő élete is csupa gyötrődés lesz.
– Hallottad, testvér! Mind meggyógyultak. – nyugtatgatta társát a rabbi.
– Ez akkor is óriási felelőtlenség! Mi lett volna, ha nem? Ilyen még nem történt azelőtt! Ez
nem más, mint város egészségének ésszerűtlen kockáztatása. Az ilyen embert ki kell
rekeszteni! Járed újra megfeszülve hajolt előre. Minden vonásából tükröződött a
zaklatottság.
– Szerintem hallgassuk meg az illetékest, hogy pontosan mi történt, mielőtt messzemenő
következtetéseket vonnánk le. – Odafordult a férfihez, aki némán nézett maga elé. – Hogyan
történt ez az eset?
A vádlott lassan felemelte a fejét. Végigkémlelte a tanács tagjait. Egyesével mélyen a
szemükbe nézett.
– Jeruzsálem felé tartottam éppen. Nem a főúton jöttem, hanem a falvakon át. Az egyik kis
falu határában szembejött velem a tíz leprás. Megijedtek egy kissé, hogy nem rohanok el. Ők
kezdtek hátrálni. Odaszóltak, hogy könyörüljek rajtuk. Gondolom némi adományt reméltek.
Vagy hallották a csodák hírét. Mondtam nekik, hogy mutassák meg magukat a papoknak.
Mire odaértek, meggyógyultak. Aztán…
– Köszönjük, elég lesz ennyi. Ebből a beszámolóból jól láthatjuk ennek a felelőtlen
viselkedésnek a legfőbb jellemzőit. Először is! Amikor az ember meglátja, hogy leprások
vannak közelében, azonnal tanácsos az ellenkező irányba indulni. Vagy rájuk kell
parancsolni, hogy tűnjenek el az útból. Nincs joguk mutatkozni lakott területeken. Csak
elrontják a látványt, zavarnak borzalmas bűzükkel. Undorítóak és a legfontosabb, rendkívül
fertőzőek. Pusztán ugyanarra a talajra állni, ahol ők jártak, teljes istenkísértés. Hányan
vesztek oda úgy, hogy megpróbáltak ezeken a szerencsétleneken segíteni. Isten ítélete van
rajtuk. Bűneik tisztátalansága ezt az átkot hozta rájuk. Nincs is értelme foglalkozni velük, ha
már Isten is elvetette őket. Te pedig feléjük fordultál, ahelyett, hogy a szabályoknak
megfelelően otthagytad volna őket? Ha jól értem, közelebb is mentél hozzájuk, hogy
beszélhess velük. Csak nem meg is érintetted őket? Akkor te is tisztátalanná lettél, mert aki
tisztátalant érint meg…
– Engedd meg, hogy válaszoljon! – fordult a vádlott felé a rabbi.
– Nem, tanító. Arra itt nem volt szükség.
– Felháborító ez az arrogancia! Még jó, hogy nem csak ilyen tagjai vannak a közösségnek.
Már rég elpusztult volna Isten népe.
– Vizsgáljuk meg a beszámoló többi részét is, kedves egybegyűltek! Utána ezek a betegek a
tanácsodra bementek a városba az évezredeken által megtartott tiltás ellenére. Ez sok oldalára
rámutat a felbujtó tevékenységednek. Ezek az emberek nemhogy nem mertek figyelmeztetni
téged, hanem úgy követtek, mintha a szavadnak nagyobb súlya lenne, mint az ősi
szabályoknak. Amelyeknek a többségét Mózes atyánk hagyta a népünkre. Ezzel
veszélyeztették egy egész város lakosságát.
– Ismét közbe kell szúrnom, hogy megtisztultak a beszámoló értelmében ezek a nyomorultak.
– vetette közbe Szelim.
– Hallottuk mindannyian a felvetést. De hozzá kell tenni, hogy ez nem feltétlenül fedi a
valóságot. Nem tudja senki bizonyítani. Csak kétes beszámolók keringenek erről. Az utca
népe terjeszti ezeket a mendemondákat.
– Azt kell, hogy mondjam, számtalan ember volt a zsinagógában, amikor a meggyógyultak és
az akkorra több száz fősre duzzadt kíséretük, megérkeztek. Valóban nyoma nem volt a
betegségnek rajtuk. Saját szememmel láttam, egy pár igen tiszteletreméltó rabbival együtt. El
kellett fogadjuk, hogy akármilyen szintű is volt azelőtt a nyavalyájuk, mind tökéletesen
helyreállt testben álltak a papok elé. Az összegyűltek csak úgy záporozták ránk a kérdéseket
– „Ugye, hogy ilyet csak Isten tehet? Ki az, aki ezt velük művelte?” – és ehhez hasonlókat.
Meglehetősen nehéz helyzetbe sodortál minket ezzel, fiatalember! – fordult újra a hátsó
széksor felé a rabbi. – Csapatokban indultak az emberek eléd, hogy köszöntsenek mint
Messiást. Elképesztő, hogy milyen befolyásolható a nép! Egy pár csoda és máris elvesztik a
józan ítélőképességüket. Felbolydultak és ki tudja, mit csináltak volna, ha közbe nem lépünk.
Sok köztük a zelóta is, aki csak egy ilyen helyzetre vár. Már kész is a lázadás. Aztán a
helytartó minket fog még inkább bekorlátozni. Egy olyan ember miatt, akinek semmilyen
tette nem tartozik a mi missziónkhoz. Ezt nem hagyhatjuk…
– Ha véletlen nem működött volna az a természetfeletti erő, bármilyen is legyen az, óriási bajt
okozott volna. Ilyen bölcstelenséget többé nem tehetsz! Egy másik fiatal szolgáló sem tesz
ilyesmit! Tanulhatnál tőlük! Vagy talán te különbnek tartod magadat a társaidnál? Akik
rendszeren kutatják az írásokat, beszámolnak arról, hogy hogyan növekednek az Isten
ismeretében? Nem elhanyagolható az sem, hogy ők mind hűek a szertartásokhoz és Mózes
törvényéhez. – az utolsó mondatot félhangosan fűzte hozzá a tanító.
Mély hallhatás a válasz. Ezzel úgy vélte a tanács, hogy magát válaszolta meg a kérdés.
– Az ilyen ember maga fölött mondja ki az ítéletet magaviseletével. Egyszerre mondasz ellen
Mózes törvényének, az ősi hagyományoknak, a józanésznek és vallási vezetőid tekintélyének.
– Számos fiatal tanítványunk van, akik szintén járják a falvakat tanítva a népet a törvényre, de
mindegyik ügyel arra, hogy tekintély alatt végezze a misszióját. Ez sajnos semmilyen
szempontból nem mondható el sem rólad, sem tanítványaidról. – fűzte hozzá Taddeus és
megigazította szakállát.
– Azt gondolom, hogy legfőbb idő döntést hoznunk ezzel a jelenséggel kapcsolatban. –
sürgette társait Szelim.
– Úgy vélem, az egyetlen célravezető határozás, ha megtiltjuk, hogy a továbbiakban
szabályellenesen viselkedjen, vagy arra bátorítson másokat.
– Egyetértek. – bólogatott Taddeus. – Mostantól szerényen tanulmányozza az írásokat a többi
tanítványunkhoz hasonlóan. Ha kitartóan keresi az Úr útjait, egyszer akár megbecsült tanító is
lehet. Ez a lelkesedés, ha bölcsességgel is párosul, akkor még egyszer oszlopos tagjává teheti
a közösségnek.
– Szívemből beszéltél, Taddeus! Én is támogatom azt, hogy többé ne fordulhassanak elő ilyen
kellemetlenségek. Hangsúlyozom, hogy mostantól inkább az ismeret megszerzésére fordítsa
ezt a nagy fellángolást. Maradjon a vezetői befedezettsége alatt, hogy nehogy az előbbiekhez
hasonló problémák újra bekövetkezhessenek.
– Akkor összefoglalnám a zsinagóga határozatát. –fordult a hátul ülő férfi felé a tanács fő
embere. – Arra jutottunk, hogy az elkövetkezendőkben szükséges, hogy felfüggeszd a
tanítást, az úgynevezett tanítványaiddal való közös missziós utakat és a kétes gyógyítási
csodák művelését. Hisszük, hogy Isten bölcsessége vezérelt bennünket ebben is. Ez a tiltás a
te javadat is szolgálja. Nélkülözhetetlen, hogy korlátokat állítsunk fel a te érdekedben.
Később hálás leszel elöljáróidnak ezért. Őszintén reméljük, hogy ezzel közösségünk újra
visszatérhet a korábbi életritmusába és végezheti az Úrtól kapott feladatát.
A fiatal férfi hallgatott továbbra is. Egy bólintással tudomásul vette a döntést. Majd felállt,
hogy elhagyja a tanácstermet. Tanítványai már várták Márta házában.
– Jézus! Mielőtt távoznál… – jutott eszébe Szelimnek egy újabb gondolat. – Egyet nem értek
még. Hogy lehet, hogy nem féltél, amikor leprásokkal találkoztál? Akár te is elkaphattad
volna. – Csend ült a teremre. Csak az írnok tollának sercegése hallatszott. – Válaszolj, kérlek!
Ekkor az ifjú tanító arca kissé kisimult. Felnézett.
– Én vagyok a fertőzőbb.
Jegyzőkönyv kiegészítés kr. u. 78.
A fent részletezett megbeszélés eredményesnek bizonyult. Sikerült hiánytalanul betartatni a
meghozott határozatot, a lázadók csoportjait pedig visszafogni. Ettől a naptól fogva
folyamatosan csökkent a kétes eredetű erők megnyilvánulása a város utcáin. A
megbotránkozást keltő gyógyulások száma is hamar visszaesett, ahogy a lázadás központi
alakja felhagyott botrányos viselkedésével. Rendes istenfélő emberhez illő módon
letelepedett, nem folytatta viszontagságos vándorló életét. Engedelmesen alávetette magát
vezetői tanácsának. Csak akkor tanított, ha arra felkérték, de még akkor is csak a zsinagóga
elöljárója által kijelölt szentírásrészleteket olvasta fel. Többé soha nem fűzött ezekhez
istenkáromló magyarázatokat, mint egykor fiatal korában. A gyűlést követően, csak akkor
gyógyított, ha azt felettesei indokoltnak látták. Azonban ők arra jutottak, hogy jobban teszi,
ha nem ilyen területeken gyakorolja magát, hiszen az ilyen erőnek sem az eredetét, sem pedig
bölcs használatát nem ismeri senki, még a legtanultabb rabbik sem. Ezért célravezető, ha az
egyszerű tanító nem kísérleteik ilyen veszélyes dolgokkal. Ő pedig bízva elöljárói Istentől
kapott érettségében, inkább a mindenki által elfogadott formában élte meg a hitét.
Rendszeresen látogatta az összegyülekezéseket, fizette a tizedet, támogatta a vezetőit, és nagy
odaadással tanulmányozta az írásokat. Különös tekintettel a messiásról szóló ígéretekre. Nagy
reménysége volt Izrael népének megszabadulásában, és eltökélten várta a szent napot, amikor
Isten kiválasztottja megjelenik. Szerény, Istennek tetsző életet élt Mózes törvényei és az ősi
hagyományok előírásait követve egész hátralévő életében. Visszatért otthonába és folytatta
apja ácsműhelyében a munkáját.
A közösség követendő mintaként emlékezett meg a testvérről a búcsúztatáson. Közeli
hozzátartozói is sorra arról tettek bizonyságot, hogy milyen eltökéltséggel tanította őket is a
Mindenható törvényeire és kiváló magaviseletre. A szertartás vezetője pedig példaként
állította személyét az egybegyűltek előtt, bemutatva milyen az, amikor valaki lelép a lázadás
útjáról, engedelmeskedve az érettebbek iránymutatásainak, sok jó gyümölcsöt terem.
Közösségünk őrizni fogja emlékét Názáreti Jézusnak, tudva, hogy mindannyian feltámadunk
a nagy napon. Kitartással várjuk, míg Isten küldötte, a Messiás eljön és beteljesíti mindazt,
amiben szeretett testvérünk is olyannyira reménykedett. A Mindenható oltalma legyen
népünkkel!
