Lehetett volna ezt megfontoltabban is csinálni. Isten a bölcsesség Istene is. Ez alsó hangon egy elhamarkodott döntés volt. Ha őszinték vagyunk, ki kell mondanunk: ez egy megtévesztés. Mégsem azért lettünk teremtve, hogy abnormális életet éljünk. Jövedelem nélkül, stabilitás nélkül. Koldussá téve magunkat. Józanság, testvérek, az ige is ezt írja.
Hát igen. Nem mondhatom el ezt a barátunkról. Sajnos. Az egész felhajtás valami jött-ment mágus miatt. Tudod, az ilyenekből mindig van elég. Nagy port kavarnak, a szenzációra éhes nép belegabalyodik, elveszti az eszét. Aztán amikor véget ér a csődület, ott marad az ember egy szál gatyában, csalódottan.
Meg hát a rengeteg elvesztegetett idő. Mi mindent tehetett volna helyette! Eddig nem volt az ilyesmire kapható a barátunk. Alig láttuk hébe-hóba a zsinagógában.
Érthetetlen. Ne felejtsük el, sokan bele is rokkannak a nagy csalódásba. Jobb kiegyensúlyozottnak maradni. Ezek a szélsőséges dolgok gyakran rosszul sülnek el. Jó ez, meg szép. Értem, hogy lelkesítő az ilyesfajta menetbe belekeveredni. Meg szépen is beszél az a tanító. De hát az élet nem csak erről szól. Megvan mindennek a helye és ideje. Salamon is megmondta.
Igazad van, testvér. Kisgyerekkel, asszonnyal ilyen őrültséget tenni…
Na ez az! Mert még ha saját magának bolondul meg az ember. Az mégis más… De amikor rá vannak mások is utalva… Az azért mégiscsak más! Ez lenne a szeretet szerinted, amit annyira pufognak azok a hóbortosak? Hátat fordítani, aztán lesz ami lesz a családdal?! Hát normális az ilyen? És még felsőbbrendűnek is tarja magát, hogy ő ért valamit Isten országából, amit mások nem. Nekem magyarázott valamit egy új életről, amikor összeakadtunk aztán. Persze, hogy új az élete! Épp nem csinál semmit! Ezt úgy hívják: léhűtés. Lustaság és felelőtlenség, nem pedig istenkeresés. Mi mind állhatatosan keressük az Urat. Eljárunk a zsinagógába, az összes ünnepen ott vagyunk. Betartjuk az írásokat. Mégis tudunk rendesen dolgozni mellette és hasznos tagjai lenni a társadalomnak. Mióta zárja ki egymást a kettő? Ekkora tévtanítást! Az Isten dicsőségére van, ha sikeresek vagyunk a világ dolgaiban is. Hallottál te akármelyik rabbitól mást? Példának kell lennünk! Miről látják meg a pogányok rajtunk, hogy Istenhez tartozunk, ha nem azon keresztül, hogy mennyire áldottak vagyunk?! De hát hogyan áldhatná meg az Úr a semmittevést?! Igazságtalan lenne másokkal szemben. Ő pedig igazságos. A tetteinknek következményei vannak. Érettnek kell ehhez is. Fel kell nőni az ilyen területeken is.
Jól szóltál, testvér. Salamon szavaival: “Rongyokba öltöztet a restség.” Aki akar dolgozik, én azt szoktam erre mondani. De vannak, akik minden ésszerűséget figyelmen kívül hagyva a vesztükbe rohannak, mint ez a szerencsétlen. Előbb-utóbb lesz ennek a böjtje, meglásd!
Én sajnálom. Főleg a családját! Sosem tudja az ember, hogy mikor veszti el az eszét a társa, aztán ott marad egyedül sorsára hagyva! A férje meg valami újabb divatos eszmét üldöz a városon túl, ő közben álljon helyt egyedül. Kegyetlenség az ilyen.
Rettenetes! Ez lenne a gyümölcse, ha valaki igazán Istent követi? Egy katasztrófát hagy maga mögött?! Én biztosan nem fogok adni neki, amikor koldul pár hét múlva a templomnál.
Hát én majd elmagyarázom neki, hogy ha nem követ efféle sarlatánokat, akkor már az adószedőkkel is kialakult volna olyan kapcsolata, hogy tekintélyes nyereséggel csinálhatná az üzletet. Eddig nem hozott olyan nagy bevételt a kis vállalkozás. Emlékszel, még a testvérével fogtak bele. Épphogy kezdett jövedelmezővé válni. Sikerült egy pár egész jó átvevőhelyet találnia a kereskedőknél. Erre mi történik? Eltűnik! Csak mert egyszer összefutott azzal a csodatevővel. Azt azért megnézem, hogy ha így beleszeretett első látásra, majd gondoskodik is róla?! Aligha hiszem… Csak addig kellett neki, míg ingyen használhatta a csónakját szerintem. Feladott a barátunk mindent a szépbeszédűért, most már kíváncsi vagyok mennyi idő telik bele, hogy sírva keresse meg a kis hajócskát a tónál. Még szegény Andrást is magával rántotta. Pedig mennyit fektettek ebbe! Éveket! Egész jól kitanulták a szakmát. Nagy szorgalommal dolgoztak, hogy hamarosan stabil bevételhez juthasson a családi vállalkozás.
Épp kezdte volna Isten áldását élvezni. Bizony. Ebből is látszik, hogy bolondság volt.
Na, meg aztán miért is akarná Isten, hogy abbahagyj valamit, amihez Ő adta a tehetséget, az erőt, a kitartást? Pontosan azért adta ezeket az ajándékokat, mert erre az életpályára szánta a barátunkat. Sikeressé akarta tenni. De most már mindegy. A vándorok hamar szétkapták a ledobott hálókat. Hallod?! Gondolkodás nélkül otthagyott mindent. Ment a tömeggel, ami a rabbi után hömpölygött. Mintha megigézték volna. Talán egy pillanatra megállt előtte az az ember. Néhány mondatot ha válthatott vele. Pár másodpercig ott állt mozdulatlanul. Aztán kiejtette a kezéből a vödröt. Ki se csomózta a kötelet, hogy leengedje vitorlát. Láttam. Éppen akkor jöttem a délutáni imáról.
Egyetértek. Isten nem mondana soha ilyet, testvér, hogy adj fel valamit, amin az Ő áldása van. De hát úgy elvakult ez a szerencsétlen. Nem volt egy tanult valaki. Egyszerű munkásember. De hát most a maradék értelme is elhagyta, úgy látszik.
Ajjaj! Szomorú az ilyen. Eddig egy messiás-jelölt sem bizonyult valami hosszan tartó jelenségnek. A lelkesedés viszi őket egy darabig, aztán megkordul a gyomor. Szerintem még viszontlátjuk Simont is, ha kiderül erről a sarlatánról is, hogy nem ő az igazi Messiás.
Megyek testvér. Tényleg úgy elsietett, hogy az eszközeit is széjjel hagyta. Hátha az egyik halászhálója még megvan a parton, jó áron elkelne holnap a piacon. Valami hasznom nekem is lehet ebből a felhajtásból.