Ez is egy pár évvel ezelőtti naplóbejegyzés. Na akkor tuti nem értettem. Most legalább sejtem egy kicsit 😃
(Jézus)- De én azt szeretném, hogy kérj tőlem!
– Ennek most mi értelme van? Azt mondod, hogy szeretnéd, ha ebből a helyzetből kérnék? Mígnem minden, amit teszek, az abból a pozícióból indulna ki, hogy már minden megtörtént, s már csak a te dicsőséged maradt.
– Azért, mert ez már megtörtént. Ez az egész tér-idő dolog ezért szükséges, hogy ez a folyamat, ami a végkifejlethez vezetett, megtörténjen.
– Hogy megélhessük annak az örömét – válaszolok a kérésedre.
– Nem hiába mondtam, hogy nem kaptok, mert nem kértek. Szeretem, ha kértek. Nem azért, mert egészen addig nem voltam annyira jó, hogy megadjam. A kérés nem engem változtat meg, hanem téged. Te alakulsz át fogadóképessé a kéréstől. Szóval nem én döntök úgy, amikor kérsz, hogy most aztán végre meggondolom magam és jó leszek hozzád! Én mindig ugyanolyan jó vagyok előtte is. Ettől függetlenül élvezem az interakciót, hogy te kérsz, én meg adhatok. Nekem öröm, hogy szereplője, résztvevője vagy te is a jóságomnak. Bele akarlak vonni téged is.
– Szóval bármit teszünk, vissza kell mennünk arra a helyre, ahol már minden lezajlott és onnan kérjünk. De hát ha már meg van?!
– Pont ez a lényeg, hogy úgy kéred, hogy már megvan! Nem akarom, hogy úgy kérj, hogy reménykedsz, hogy megadom! Azt szeretném, ha úgy kérnél, hogy közben ott vagy abban az állapotban, abban a tudatban, hogy ez már minden lezajlott, ez már mind megtörtént. Azt hitted, az a jó kérés, amikor hiszed, hogy megadom. Hogy majd egyszer megkapod, ha minden csillag jól áll. De én meg akarom neked mutatni milyen az, amikor utólag nézed vissza, ami már megtörtént. Amikor a film végét látva gondolsz vissza arra, hogy hogyan oldódik meg a közepén látott probléma. „Igen, nem kapjátok meg, mert nem jól kéritek!” Nem ismered, hogy mi az a pozíció, amiből én szeretném, ha kérnél. Hiába mondtam, hogy hálaadással mondjátok el kéréseket!
Hála, mert már láttad a végét. Én azt szeretném, hogy úgy kérj, mint aki visszapörget egy filmet, amikor megnézte már a végét is. Már nincs feszültség, minden szál el van varrva, de visszatekersz egy izgalmas részhez a közepén. A szívem szerint való kérés, abból a helyzetből születik, amikor már láttál mindent, az egész a helyére került. Ebből a állapotból mész vissza a necces részhez és kéred tőlem azt, amit láttál, hogy már megadtam, mert láttad a film végét. Ne azért kérj, hogy aztán megadjam, hanem azért kérj, mert már láttad, hogy megadtam! Amikor tudod, hogy bármit megkaphatsz… Mert már jártál ott, ahol minden a tied.
Egész országot, egész királyságot. Mint Eszter…

Jézus nem sokat változott azóta -meglepő- én viszont rengeteget. 😃

– Szia! Köszönöm, hogy ma is velem voltál. Olyan fura, hogy olyan távoli vagy és közeli egyszerre. Olyan, mintha majdnem itt lennél, közben pedig… Akarok úgy élni, hogy tudom, hogy közel vagy! Légyszi’ taníts meg engem úgy élni, hogy tudom, hogy közel vagy! Ez nagyon kemény! Megmutatod a közelségedet, azután mintha hátrább lépnél, vagy visszább vonulnál. Megmutatod milyen jó veled lenni, azután olyan, mintha hagynád, hogy szenvedjek attól, hogy nem vagy olyan közel. És ezt tudom, nem így van, de olyan érzés. Én akarok veled lenni mindig, akarok nagyon-nagyon közel lenni! Akarok olyan közel lenni, ahogy mint senki soha! Azt mondtad, hogy Énók veled járt. Folyamatosan veled volt. Akarok én is folyamatosan veled lenni! Nem tudom, hogy kell az a baj.
– Csacsika! Velem vagy folyamatosan! Nem tudsz közelebb lenni, nem tudsz távolabb lenni, bennem vagy. Egyek vagyunk!
– Akkor miért érezlek távolabbinak? Nem értem. Annyira nem értem. Akarom, hogy folyamatosan közel érezzelek.
-Csacsika, te annyira érzel magadhoz közel, amennyire elmered hinni, hogy közel vagyok, érted? Az egységünk ismerete határozza meg, hogy mennyire közelinek érzed az én állandó közelségemet. Az határozza meg az érzéseidet, hogy mennyire hiszed el, hogy ott vagyok. Megszoktad, hogy amikor különösen jó érzésed van, vagy van valami különös jelenség, akkor tudod, hogy ott vagyok, s ettől még inkább jobban érzed magad. De én nem azt akarom, hogy attól tudd, hogy én ott vagyok, hogy érzel valami különlegeset. Azt szeretném, hogy ha attól tudnád, hogy ott vagyok, mert én azt megígértem, hogy ott vagyok. Csacsika! Most az, amit érzel fontosabb, mint amit tőlem hallasz. Ha azt érzed, hogy nem vagy közel, akkor mindegy, hogy én mi az igazság még. Most a saját érzéseidet fölé rendelted annak, amit én mondok. Ez azért problémás, mert amit én mondok, és aki én vagyok, az ugyanaz. Én az én szavam vagyok. Tudod. A kimondott szó testté lett. Engedtem, hogy meglásd az én dicsőségemet. Én és az én szavam egyek vagyunk. És én azt mondtam, hogy veled vagyok. Ameddig bármi más meghatározhatja, hogy mennyire közel tudod magad hozzám, mint az, amit én mondok, addig nagyon labilis leszel. Rajtam kívül minden más pára, egyedül csak az marad meg, amit én mondok. Az érzésed a lehető leglabilisabb dolog. Természetesen, amikor az igazságra alapozod azt, hogy mennyire közel tudod magadat hozzám, akkor ezt nyilván az érzéseid is követni fogják, és utána tapasztalni is fogod a közelségemet. De nem azt akarom, hogy jól érezd magad és csak aztán hidd el, hogy közel vagyok. Azt szeretném, ha elhinnéd, hogy közel vagyok, s aztán mindegy lenne, mit érzel.

Megint egy régi beszélgetés részlet jön. Jézus nem sokat változott azóta -meglepő- én viszont rengeteget. 😃

– Szia! Köszönöm, hogy ma is velem voltál. Olyan fura, hogy olyan távoli vagy és közeli egyszerre. Olyan, mintha majdnem itt lennél, közben pedig… Akarok úgy élni, hogy tudom, hogy közel vagy! Légyszi’ taníts meg engem úgy élni, hogy tudom, hogy közel vagy! Ez nagyon kemény! Megmutatod a közelségedet, azután mintha hátrább lépnél, vagy visszább vonulnál. Megmutatod milyen jó veled lenni, azután olyan, mintha hagynád, hogy szenvedjek attól, hogy nem vagy olyan közel. És ezt tudom, nem így van, de olyan érzés. Én akarok veled lenni mindig, akarok nagyon-nagyon közel lenni! Akarok olyan közel lenni, ahogy mint senki soha! Azt mondtad, hogy Énók veled járt. Folyamatosan veled volt. Akarok én is folyamatosan veled lenni! Nem tudom, hogy kell az a baj.
– Csacsika! Velem vagy folyamatosan! Nem tudsz közelebb lenni, nem tudsz távolabb lenni, bennem vagy. Egyek vagyunk!
– Akkor miért érezlek távolabbinak? Nem értem. Annyira nem értem. Akarom, hogy folyamatosan közel érezzelek.
-Csacsika, te annyira érzel magadhoz közel, amennyire elmered hinni, hogy közel vagyok, érted? Az egységünk ismerete határozza meg, hogy mennyire közelinek érzed az én állandó közelségemet. Az határozza meg az érzéseidet, hogy mennyire hiszed el, hogy ott vagyok. Megszoktad, hogy amikor különösen jó érzésed van, vagy van valami különös jelenség, akkor tudod, hogy ott vagyok, s ettől még inkább jobban érzed magad. De én nem azt akarom, hogy attól tudd, hogy én ott vagyok, hogy érzel valami különlegeset. Azt szeretném, hogy ha attól tudnád, hogy ott vagyok, mert én azt megígértem, hogy ott vagyok. Csacsika! Most az, amit érzel fontosabb, mint amit tőlem hallasz. Ha azt érzed, hogy nem vagy közel, akkor mindegy, hogy én mi az igazság még. Most a saját érzéseidet fölé rendelted annak, amit én mondok. Ez azért problémás, mert amit én mondok, és aki én vagyok, az ugyanaz. Én az én szavam vagyok. Tudod. A kimondott szó testté lett. Engedtem, hogy meglásd az én dicsőségemet. Én és az én szavam egyek vagyunk. És én azt mondtam, hogy veled vagyok. Ameddig bármi más meghatározhatja, hogy mennyire közel tudod magad hozzám, mint az, amit én mondok, addig nagyon labilis leszel. Rajtam kívül minden más pára, egyedül csak az marad meg, amit én mondok. Az érzésed a lehető leglabilisabb dolog. Természetesen, amikor az igazságra alapozod azt, hogy mennyire közel tudod magadat hozzám, akkor ezt nyilván az érzéseid is követni fogják, és utána tapasztalni is fogod a közelségemet. De nem azt akarom, hogy jól érezd magad és csak aztán hidd el, hogy közel vagyok. Azt szeretném, ha elhinnéd, hogy közel vagyok, s aztán mindegy lenne, mit érzel.

– Csacsika! Én vagyok az egyetlen valóság. Minden, ami rajtam kívül van, az nem valóság! Nekem nincs problémám.
– Én egy vagyok veled, tehát nekem sem kellene, hogy legyen, igaz?
– Nincs is!
– De akkor miért érzem úgy folyamatosan, hogy valami nincs rendben?
– Nagyon egyszerű, Csacsika! Olyan vagy, mint egy gépezet, amin van egy piros gomb: a riasztás. Ezt újra és újra benyomja valamivel az ellenség. Rosszul érzed magad, negatív gondolataid vannak és emiatt egyből riasztást jelez a kis rendszered. Aztán elkezded keresni baj okát, hogy elmúljon. Csak az a helyzet, hogy én már átvittelek a saját életedből az enyémbe. Te az én életemet éled. Te nem azt az életet éled, mint amikor én itt a földön testben voltam. Nem! Te azt az életet éled, minthogyha én a megdicsőült királyi mivoltomban a mennybemenetel helyett még itt éltem volna tovább. Érted? Te nem a megüresített (emberi) Én Vagyok vagy a földön, hanem a megdicsőült (isteni) Én! Érted? Neked nincs problémád!
– A szavaid súlya egy kicsit letaglózott, mégis annyira mentes minden vádlástól és kárhoztatástól. Érzem, hogy felszabadít!
– Te az én életemet éled! Nem vagy kiszolgáltatva annak, hogy az ellenség folyamatosan nyomogatja a riasztás gombot: Baj van! Te pedig megfelelő mértékben meg is riadsz. Ettől lettél felszabadítva! Csacsika! Meg vagy váltva!

– Miért van bennem ez az izgatottság? Szinte félelem azzal kapcsolatban, hogy mit teszel, mi jön.
– Izgulsz, hogy féltve őrzött hazugságaid értelmetlenné válnak? Olyan régen őrzöd őket, hogy már borzasztóan fájna, ha összetörne, mert annyi más hazugság épül rá.
Én nagyon szívesen megkérdőjelezem neked ezeket a dolgokat.
Nem érted, hogy nincs más célom veled, csak annyi, hogy szeretlek?! Ha más célom lenne veled, akkor önző lennék, és akkor én nem én lennék, mert én a szeretet vagyok, a szeretet pedig nem önző. Szóval nincs más célom, minthogy szerethesselek. Nincs más célom. Nincs más célom! Nincs más célom. Szeretlek! Kicsi Csacsi!

– Miért van bennem ez az izgatottság? Szinte félelem azzal kapcsolatban, hogy mit teszel, mi jön.
– Izgulsz, hogy féltve őrzött hazugságaid értelmetlenné válnak? Olyan régen őrzöd őket, hogy már borzasztóan fájna, ha összetörne, mert annyi más hazugság épül rá.
Én nagyon szívesen megkérdőjelezem neked ezeket a dolgokat.
Nem érted, hogy nincs más célom veled, csak annyi, hogy szeretlek?! Ha más célom lenne veled, akkor önző lennék, és akkor én nem én lennék, mert én a szeretet vagyok, a szeretet pedig nem önző. Szóval nincs más célom, minthogy szerethesselek. Nincs más célom. Nincs más célom! Nincs más célom. Szeretlek! Kicsi Csacsi!

Tesókák!
A beszélgetések Jézussal és a novellák rejtélyes módon eltűntek a mennyaföldön drive fiókból. (biztos én bénáztam valamelyik selejtezésnél
A lényeg, hogy most újra feltöltögettem őket mind pdf-ben a mennyafoldon.hu-ra. Sőt! Így még funkcionálisabb is lett. És még tanultam egy új html kóddarabkát is, szóval többet nyertünk, mint vesztettünk.
Lehet egy ponton lehet ezekből lesz kiadva is egy pár. Ha van kedved, megírhatod nekem, hogy melyiket javaslod kiadásra (és átdolgozásra).
Áldásbáldás!

https://www.mennyafoldon.hu/irott-alkotasok/novellak/

Hová tűnt a nap? Kezd hűvös lenni. A szél is feltámadt. Egyre közelebb bújok hozzád.
– Kimegyünk a szántásba? Látod? Épp érik a paradicsom! Eszünk paradicsomot?
És szökdelve elindulunk. Néha beelőzlek. Te élvezed, hogy bemutatod, hogy milyen is vagy. Egy kicsit bemutatsz a hatalmadból minden egyes lépésnél, mintha játszanál ezzel! Engeded, hogy beelőzzelek, majd hirtelen előttem teremsz. Hirtelen meglátlak valahol távol. Kicsit rossz, hogy távol vagy! Behunyom a szemem. Rád gondolok. Tudom, hogy itt vagy. Nem látlak és tudom, hogy itt vagy. Igen, élvezem egy pillanatra ezt a szabadságot, hogy akkor is tudom, hogy itt vagy, mikor eltűnsz a szemem elől… Ekkor hirtelen átkarolsz hátulról.
– Itt vagyok, Csacsikám!
– Miért hívsz Csacsikámnak?
Dőlök hátra, bele az öledbe…Te tartasz.
– Nem tudom… mert neked tetszett ez. Minden, ahogy szeretlek, ahogy beszélek veled, minden azért van, mert tudom, te minek örülsz leginkább. Elég Jól ismerlek. – Kicsit huncut mosoly az arcodon.
– Jézus, te olyan emberi módon szeretsz! Nem tudom máshogy mondani, olyan emberi módon szeretsz. Mármint olyan ez, mintha egy ember lennél, aki udvarol.
– Hát persze, muszáj vagyok olyan módon szeretni téged, hogy megértsd az én szeretetemet. Kénytelen vagyok abban a formában kiönteni az én szeretetemet, amilyen formában te be tudod azt fogadni. Úgyhogy marad ez, ez a körbe udvarlás még egy jó darabig. – Nevetsz. – Aztán majd megérted az én szeretetemnek a mélységeit.
Leülünk a porba. A pornak a felszíne még hideg, ahogy beletúrok, alul még langyos, mert a nap felmelegítette délután, és még kihűlni sem volt ideje. Olyan szabad vagyok! Itt ülünk a szántás szélén. El sem hiszem, hogy éppen paradicsomot lopunk, bár gyakorlatilag tied a Föld.
– Csak a tied, nem?
– Enyém a föld és minden gazdagsága. Naná, hogy enyém az a paradicsom!
Huncutul rám kacsintasz! Összenevetünk.
– Még most van kedved velem valahová eljönni? Persze csak azután, miután teletömted magad a paradicsommal. Jaj, te kis falánk. Persze, folyik rajtad végig a paradicsomlé.
Kétpofára tömöm. Nem lehetek valami szép látvány. Csorog rajtam végig a piros lé, le az arcomon.
– Ha menthetetlenül teletömted magad, akkor még mutatok neked valamit.
– Olyan jó itt ülni!
– Oké! Maradjunk itt!
– Milyen már, engeded, hogy az legyen, amit én akarok? Mi az, hogy azt mondod, hogy menjünk, én azt mondom, hogy maradjunk, és te azt mondod, hogy oké? Nem értem!
– Hogy a teljhatalmamat alárendeltem a te szabad akaratodnak?
– Mi? Ez nagyon nem oké! Amiért nekem ehhez van inkább kedvem, te megváltoztatod az örökkévaló tervedet?
– Ha úgy tetszik! Persze nem változtatom meg, csak máshogy töltöm be. Az én dicsőségem előbb-utóbb így is, úgy is be fogja takarni ezt a földet. Hogy milyen úton, azt ráhagyom a ti szabad akaratotokra.
– Kicsit zúg a fejem, mert már megint olyanhoz érkeztünk, amit nem teljesen tudok befogadni.
Látod rajtam. A fejemet magadhoz húzod és adsz egy puszit a hajamra, aztán a homlokomra, aztán végig puszilgatod az arcom.
– Azt kérdezed, hogy miért puszilgatlak agyon? Mert most hagyod! Nem mindig hagyod ám! Olyan kis tüskés tudsz lenni néha!
Érzem, hogy a hangodban abszolút nulla szemrehányás van. Mindent csak úgy jó kedvvel mondasz. Minden, amit mondasz, az szerelmi vallomásnak egy formája. Nem tudsz máshogy beszélni.
Olyan jó ez a hely. Hanyatt fekszem. Akkora békesség száll rám, hogy itt fekszem a porban, majdnem el is alszom. Most annyira máshogy jössz, annyira más, amit teszel! Olyan furcsa, szinte idegen.
– Mondtam Manóka, hogy mindig újat fogok tenni. Mindig, mikor már azt hinnéd, hogy ahogyan munkálkodom és amit teszek, az vagyok én, akkor mindig megváltoztatom azt, ahogyan megjelenek, és amilyen módon cselekszem, hogy nehogy azt hidd, hogy én ennyi vagyok. Mert Én Vagyok, aki vagyok, és nem az, amit teszek, pláne nem az, ahogyan teszem. Mindig, mikor elkezdené az én helyemet betölteni az, ahogyan megjelenek, mindig összetöröm ezt a képet benned, újra és újra.
– Érzem is, hogy mindig összetörik! Még fáj is!
– Nyugi, egy idő után már nem is fog fájni. Már élvezni fogod. Azért rossz, mert ragaszkodsz hozzá. Olyan vagy, mint amikor valamit nagyon szorít egy kisgyermek, és ki kell tépni a kezéből. Teljes erőből markolja, ezért fájdalmas neki, amikor ki van véve a kezéből. Így vagy te a rólam alkotott képpel. Annyira szorongatod, hogy aztán rosszul esik, amikor kiszakítom a kezedből. De muszáj kitépnem, csak hadd mutassam meg neked, hogy milyen is vagyok valójában.

Ma is javítgatok. Olyan jó kis beszélgetések ezek. Megint bedobok egy részt. 🙂

– Uram, mindent olyan borzalmasan rosszul csinálok! Elegem van saját magamból! Elég unalmas nézni, hogy folyamatosan csak bénázok. Nem megy nekem ez az egész.
– Kitűztél célokat, mi? Azon kívül, hogy velem legyél? Mindig frusztrált leszel, ha más céljaid lesznek azon kívül, hogy velem vagy! Mert az a cél, hogy velem legyél, az bármikor teljesülhet, ugyanis örökké egybe vagyunk szerkesztve. Az összes többi eléggé labilis. Minket nem választhat el semmi, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem magasság, sem mélység. Tudod. Minden mástól elválaszthatnak, igen. Elválasztva lehetsz az erőtől, a megtapasztalástól, az elhívástól! Tőlem nem! Ezért, ha nem akarsz frusztrált lenni, akkor ne tűzz ki más célt! Kérlek, ne keress mást azon kívül, hogy velem legyél! Folyamatosan kudarcra vagy ítélve, ha valami mást keresel, mint a velem való közösséget. Minden más befolyásolható. Azt, hogy velem legyél, azt nem veheti el tőled semmi. Mondtam! Sem magasság, sem mélység. Semmi nem választhat el. Ha csak azt keresed, hogy velem legyél, sosem leszel frusztrált, mert az mindig megvalósul. Kérlek, hagyd ezt az erő dolgot. Abszolút alkalmatlan vagy arra most, hogy megértsd, hogy én hogy működöm. Hagyd ezt a hazugságot, hogy nem tartasz sehol, s hogy igyekezned kell, hogy behozd a lemaradást! Mi az, hogy lemaradás az örökkévalósághoz!? Hagyd már azt a hazugságot, hogy tartanod kell valahol! Ki mondta neked, hogy el kell érned valahova? Nem kell tartanod sehol! Én itt vagyok, én vagyok a kezdet és a vég. Belőlem indulsz ki és hozzám érkezel. Hová akarsz eljutni? Majd én viszlek helyekre. Én dolgaimba nem lehet csak úgy belépni igyekezettel. Oda vagy beviszlek én téged, vagy soha nem lépsz be. Hagyd a próbálkozást! Hagyd abba, hogy megpróbálsz feltornázni valahova!
– Te sürgetsz folyamatosan, hogy van több, hogy menjek mélyebbre! – Látom, hogy mosolyogsz!
– Csacsikám, mélyebbre abban, hogy nem figyelsz másra csak rám! Mélyebbre abban, hogy elfelejtkezel mindenről rajtam kívül. Mélyebbre abban, hogy nem figyelsz semmire, csak arra, hogy együtt vagyunk. Sokszor érzed, látom, hogy annyi mindent kéne tenni és nyomás alatt vagy. Nos, ez a nyomás nem az enyém, nem én adtam neked. Én nem helyeztem rád az elhívásod betöltésének feladatát. Tudod nagyon jól, hogy úgy sem tudnád elhordozni. Az elhívásod betöltése az egy olyan dolog, ami automatikusan megtörténik, ha elfeledkezel minden másról rajtam kívül. Értsd meg, amikor elindulsz valami felé és elkezdesz szaladni, oda fogsz érkezni, ahová nézel! Ha nem engem nézel, nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni azt, hogy hol tartasz most, akkor nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni, hol tart más, nem hozzám fogsz érkezni! Ha elkezded nézni az erő megnyilvánulásaimat, nem hozzám fogsz érkezni! Legalább is egyelőre nem. – Mosolyogsz magad elé a távolba nézve. -Most arra hívlak, hogy feledkezz bele a kapcsolatunkba! Feledkezz belém! Hogy hogyan fogod így betölteni az elhívásod? Hogy fogsz így figyelni ezekre a dolgokra? Sehogy! Nem neked kell kezedben tartani ezt!
Most szeretnék tanítani neked valamit a szabadságodról. Addig nem lépünk tovább, míg meg nem értetted a szabadságodat, ami bennem van. Vágyok arra, ahogy kiengedd a kezedből mind az elhívást, mind az egyéb célokat és csak arra figyelsz, hogy Én Vagyok, én itt vagyok neked. Viselsz egy csomó felesleges nyomást, amit nem én raktam rád. Naná, persze hogy az ellenség olyan dologgal fog majd elnyomni, ami az elhívással vagy velem kapcsolatos. Persze! Nagyon jól tudja az ellenség, hogy mással téged nem lehet felcsigázni. Ha akadályozni akar téged, akkor keres valamit, ami majdnem olyan, mint én, de mégsem én vagyok. Ilyen pl. az én erőm, vagy a megtapasztalásaim. Csacsika!
Megállsz egy pillanatra, közelebb lépsz, vállamra rakod a kezedet és magadhoz húzol. Lehajtod a fejed, hogy összeérjenek a fejeink.
Olyan vagy most, mint amikor a szülő tudja, hogy a gyereke nem foghatja fel, ami történik, csak annyit tehet, hogy biztosítja őt a szeretetéről.
– Uram, miért van az, hogy másoknak kevesebb van, és azt mégis jobban tudják használni, mint én ezt a csomó kijelentést?
– Az is a képzésnek a része, hogy már most rengeteget szólok hozzád. Akarom, hogy megtanuld azt, hogyan élj úgy, hogy folyamatosan beszélünk.
– Uram, én nem tudok valami sokat használni belőle most! Nem tudom, mit kezdjek azzal, hogy folyamatosan beszélsz, és ebből az következik, hogy egyiket sem adom át, mert vagy figyelek vagy átadok.
– Elhiszed nekem, hogy én nem vagyok kétségbe esve azzal kapcsolatban, ami most történik veled?
– Látom a szemedben: élvezed, hogy már megint ironikus vagy.
Tovább sétálunk, kivágott fatuskójára ülünk. Épp, hogy elférünk ketten. Naná, hogy elférünk. Hiszen te szellem vagy, ugye. Vagyis nemcsak… Egy ideig csak nézzük a naplementét. Földek, szántók amerre a szem ellát, tele zöldséggel, ültetvényekkel. Csak ülünk csendben. Néha elzúg valami bogár a fülem mellett, és a válladra hajtom a fejem. Miért van az, hogy ennyire nem értelek még? Olyan jó lenne téged jobban érteni!
– Macika! Már megint érteni akarsz! Hagyd ezt az egészet! A gondolataid túlságosan akadályoznak abban, hogy belém feledkezz. Azért mondtam, hogyha nem vagy kisgyermek, nem látod meg az én királyságomat. Annyit gondolkodsz, hogy ezzel kizárod magadat, hogy az én valóságomban élj. Hogy magammal ragadjalak.
– Szóval akkor ne figyeljek sem az elhívásra, semmire. Ne próbáljam úgy kezelni a dolgokat.
– Emlékszel, mikor gyermek voltál? Azt mondtad, hogy nem akarod „sikertetni” a dolgokat. Ez a kedvenc szavam tőled. „Sikertetni”. Ezt ne csináld! Neked nem kell sikerre vinni semmit! Neked nem kell magadtól belépned helyekre, eljutni szintekre. Majd én viszlek, ez úgy működik. Viszlek, és egyszer csak ott találod magad. Ez pont olyan, mint a velem való közösségben egyre mélyebbre jutni. Majd én viszlek mélyebbre, csak feledkezz bele abba, hogy elválaszthatatlanok vagyunk.
– De hát sokszor nem érezlek, sokszor vagyok nagyon távol, sokszor olyan, mintha nem is lennél!
Hátrafordulsz és ráteszed a fejemre a kezed, mintha meg akarnál simogatni, de akkor egy pillanatra megállsz, mintha gondolkodnál.

Ha már nézegetm itt a régi irományaimat, gondoltam bedobok ide is egy részt. Nyílván az 5 évvel ezelőtti Évi szerepel benne 🙂

– Köszönöm ezt a mai napot neked. Köszönöm, hogy megteremtettél azért, hogy ma is veled lehessek. Szeretném az egész napot veled tölteni. Mit csináljunk?
– Zseniális. – És büszkén mosolyogsz .- Hogy megkérdezted, hogy mit csináljunk. Rég vártam erre. Tudod, amikor velem vagy, általában vagy eltalálod, amerre én akarok menni és élvezed, hogy együtt vagyunk. Vagy elindulsz az ellenkező irányba és vádolod magad azért, hogy miért nem élted meg velem azt a közösséget, amit a múltkor megéltél, amikor „jó irányba” mentél. Én arra hívtalak el, hogy velem járj. Ez nem azt jelenti, hogy azt teszed, mint a múltkor, hiszen az olyan jól sült el, most is működnie kell. Ami a múltkor jó volt, az miattam volt jó, nem azért mert az a dolog önmagában jó, vagy egyenlő a velem való közösséggel. Amikor újra alkalmazni próbálod a „bevált” dolgot, már nem fog történni semmi, mert a módszer önmagában nem eredményezi a velem való közösséget. Amikor a múltkor úgy találkoztunk, azért volt így, mert így tetszett nekem. Szuverén Vagyok. Most pedig más módon van kedvem találkozni veled. Ezért van az, hogy amikor megpróbálsz reprodukálni az előző találkozás útján egy újabbat az olyan, mintha nem lennék ott. Ez olyan, mintha valakivel tartanál egy jó beszélgetést valahol és aztán mindig oda mennél, hátha újra ugyanott van és ugyanúgy élvezhetnéd a társaságát. Én egy személy Vagyok. Én mindig újat cselekszem. Most készül. Tehát még nem készült el, nem egy múltbeli dolog, amit csak alkalmazni kell. Arra hívtalak, hogy járj velem, hogy figyeld, hogy merre lépek és lépj arra te is. Te pedig szorgosan feljegyezted milyen lépéseket tettünk, amikor legutóbb jót sétáltunk együtt, és szigorúan követed őket, mondván „Megvan a tuti módszer, most már mindig ezt követem és akkor majd folyamatos közösségben leszek veled” Na hát ez nagyon nem így van. Szeretném kiszélesíteni a látóteredet, a befogadóképességedet arra, amit ezután fogok tenni körülötted, benned, rajtad keresztül. Kérlek, kezelj úgy, mint személyt! Néha olyan a viselkedésed, mintha egy nagyon bonyolult, de kiismerhető gépezet lennék. Nos, nem az vagyok. Mondtam, hogy soha nem ismerhetsz ki. Engem csak megismerni lehet, megérteni nem. Direkt zártam el tőled a megértést. Nem akarom, hogy érts, és ezért szeress. Ha megértenél, elveszne a szabad akaratod abban, hogy dönthess úgy, hogy szeretsz. Ha értenél, nem lenne más választásod, mert tudnál mindent rólam tényszerűen és esélyed sem lenne nem szeretni engem. Én szeretem, hogy most csak tükör által homályosan látsz. Látsz valami keveset, egy villanást és az magával ragad. Aztán egyre több villanásra vágysz belőlem. Nem tudod összerakni ezeket a darabokat egy képpé, mert valahogy nem egy dimenzióból származnak az egyes darabok. Mindössze gyűjtögetheted őket. Mint az ovisok a kártyát. „Már ez is megvan, ez is. Nézd van egy legújabb!” Számukra a cél az maga a gyűjtés folyamata. Szeretném, ha te is ilyen gyerekké válnál. Aki élvezi, hogy látja az újabb és újabb villanásokat belőlem. Nem próbálja összerakni egy képpé. Értsd meg, hogy nem ismerhetsz ki, engem csak megismerni lehet. Ha azon vagy, hogy megérts, akadályozod magad abban, hogy megismerj. Nem lépsz tovább a következő villanást szemlélni, mert a meglévő darabokat próbálod összeilleszteni. Azon vagy, hogy megértsd azt, amit láttál, ahelyett hogy örülnél annak, hogy egyre inkább megismerhess engem, egyre több villanást láthass belőlem. Megpróbálod feljegyezni az előző találkozás lépéseit ahelyett, hogy azt figyelnéd, hogy most merre megyek. Én újat cselekszem, más úton akarok veled járni.
Én csak úgy lenni akarok veled. Nekem nem az a cél, hogy hova megyünk, vagy hogy hogyan vagyunk együtt, hanem azt, hogy együtt vagyunk. Nincs más cél csak az, hogy együtt Vagyunk… Ha más célod van, mindig frusztrált leszel, mert nem úgy fogok jönni, ahogy vársz. Ha oda akarsz menni ahol múltkor találkoztunk, akkor meglehet nem találsz ott, mert már nem ott vagyok. Továbbmentem. Kérlek gyere velem, fussunk járjunk együtt, gyere oda, ahova én megyek. Ne keress engem folyton mert ott vagyok, egy vagyok veled, én vagyok benned a lélegzet. Rád leheltem és beteltél élettel. Por vagy és az én leheletem. Minden lélegzet dicsér engem, mert bemutatja, hogy belőlem származol. Élő vagy, ahogyan én az Élet vagyok. Az én leheletem adtam beléd, minden lélegzetvétel engem mutat be. Nem kell semmi különöset tenned, ahhoz, hogy dicsérj, mert minden lélegzetvételed dicsér engem, minden élő dicsér engem. Pusztán a létezésével. Dicsérsz engem dallal, nyelveken, tánccal stb. Az mind jó. De vágyom arra, amikor azzal dicsőítesz, hogy csak Vagy, ahogyan én Vagyok. Csak légy csendben, és tudd, hogy én vagyok az Úr! Ne próbálj hozzátenni semmit az én Dicsőségemhez. Az öröktől fogva van, anélkül is van, hogy te bármivel rámutatnál. Az is csak Van öröktől fogva, ahogyan Én Vagyok. Én önmagamban Teljes Vagyok. Nincs szükségem semmire, még csak az imádatodra sem. Teljes vagyok önmagamban. Nem KELL imádnod engem, mert nincs szükségem rá. Azért imádsz engem, mert felismerted, hogy belőlem származol, az én leheletem van benned, és ezt „küldöd” vissza nekem. Csak Legyél velem! Ne tegyél semmit, hogy velem legyél, csak élvezd, hogy velem Vagy. Hogy együtt járunk, ahogy Ádámmal és Évával jártam együtt. Ők nem tudták mi a dicsőítés, csak élvezték, hogy velem vannak, minden lélegzetvétellel dicsértek engem. Te kérted, hogy tanítsalak meg arra, hogyan lehetsz igazi imádóm. Elárulom, ez abszolút nem arról szól, hogy mit teszel, hanem arról, hogy ki vagy. Te a belőlem származó élet lehelete vagy, és lehetetlen, hogy a puszta létezéseddel ne dicsérj engem. Sokszor annyira igyekszel dicsérni engem, hogy elfelejted, hogy mi már alapból együtt vagyunk, egy a lényegünk, ugyanaz az a szellem, lélegzet van bennünk. Szeretném, hogyha időt töltenél azzal, hogy annak örülsz, ami vagy, ahelyett, hogy azon igyekeznél, hogy elérj valamit. Eljuss valahová az én imádatomban. Én vagyok az ok és én vagyok a cél. Alfa és Omega. Nincs hová eljutni, mert én mindenhol Vagyok. Ha valahová el akarsz jutni, még nem ismersz engem. Én mindenhol vagyok, ott is pont ugyanúgy, ahol vagy, mint ott ahová el akarsz jutni. Értsd meg, bennem vagy. Az is bennem van, ahol most vagy és, az ahol majd leszel. Engedd, hogy elárasszak mindent, minden gondolatod! Hogy ne maradjon más csak én! Mert nincs is más rajtam kívül. Én Vagyok. Minden Vagyok. Bármi, ami van, az azért van, mert én Vagyok. Minden, ami van, az én vagyok. Van szeretet, tehát én Szeretet Vagyok. Van igazság, tehát én Igazság Vagyok. Azért a Vagyok a nevem. – És mosolyogsz, méghozzá nagyon emberien, ahhoz képest, hogy a lényed leglényegibb részeit osztod meg közben. – Egyek vagyunk, te bennem vagy én pedig benned. Nem tudsz kiszakadni belőlem, csak figyelmen kívül hagyni az egységünket. Lehetséges az, hogy elválasztva érezd magad, ha elhiszed, hogy már nem vagyunk egyek, de attól még azok maradunk, csak alkottál magadnak egy illúziót a hitetlenségeddel. Attól, hogy ez számodra valóság, ez még nem a Valóság, ami egyenlő az Igazsággal.
– Velem most forog a világ. Teljességgel képtelen vagyok ezt befogadni. Érzem , hogy az igazság morzsái belém jutottak, mint valami lángoló tábortűz kis szikrái. De nem vált teljesen kijelentéssé bennem. Végtelen alázatra kellene indítania annak, hogy Magadról ilyen mélységű dolgokat megosztasz velem, mégis inkább csak sokkot érzek. – Magadhoz ölelsz és azt mondod: – Pihenj Bogyóka! És ne kattogj túl sokat, majd én elmondom, amit tudnod kell, ne próbáld magadtól megfejteni a dolgokat. Gyakorlatozzunk egy kicsit azzal, hogy a lélegzés imádás, mit szólsz hozzá?- Megint huncut, pajkos tizenéves mosolyával nézel rám. Plusz végtelen szeretettel, de ezt részét még mindig nem tudom teljesen befogadni a tekintetednek.
– Szeretlek.
– Mindennél jobban szeretlek. Köszönöm, hogy megengeded magadnak, hogy megéld a velem való egységet. Élvezem minden percét veled. Szeretnék majd veled a mostról beszélni, de egyelőre inkább pihenj!

Egy kedves tesókámmal beszéltünk arról, hogy hogyn döntsünk két opció közül, ha már mindenben Istent akarjuk követni. Ezek a gondolatok jöttek fel. Aztán az jutott eszembe, hogy veletek is megosztom, hátha szól valakinek 🙂

Azt gondolom, hogy ismered te Apu szívét annyira, hogy meg tudod állapítani, mi esik közel hozzá. Én ilyen kérdéseket szoktam magamnak feltenni döntéshelyzetben (na jó, inkább Szent Szellem nekem):
– Melyik az az opció, ami Apu szívéhez közelebb áll?
– Melyik rajzolja ki az ő természetét, örömét, szabadágát, elfogadását, békességét jobban?
– Melyik eredményez nagyobb teret az életemben Neki? ( ez jóval fontosabb, mintsem az, hogy: Melyik segít engem abban, hogy Isten ígéretei megvalósuljanak az életemben?)
– Melyik segít nekem abban, hogy szorosabb kapcsolatot éljek meg Vele?
– Melyik vezet még nagyobb függéshez Tőle és kizárólag Tőle?
– Ha végiggondolom mindkét forgatókönyvet, melyiknél van a végén egy nyugalom bennem?

Még valami: Nem ronthatod el! Ha mégis sikerülne, Apu vállalja érted a felelőséget. Szereted te már Őt annyira, hogy azt válaszd, amiben közelebb élheted meg Őt.
Imádkozom érted. Ja és ha valamiben nem hallasz semmit egyáltalán, az sem gáz. Néha ránk hagyja a döntést, mert nem akar szolgaként irányítani. Inkább azt szeretné, ha megismerve Őt automatikusan arra húzna a szívünk, ami közelebb áll az Ő szívéhez. Ez meg a egy tanulási folyamat, amiben benne van a hibázási lehetőség. És ezért Ő nem morcos vagy türelmetlen. Szóval szabad vagy dönteni. Ne stresszelj rá! Ő már így is gyönyörködik benned, hogy ennyire szeretnéd követni Őt minden döntésedben.
Áldás!

Drága tesókák!
Sokat kérdezitek, hogy hol lehet majd személyesen átvenni a könyvet. Első sorban itt. Osztani ér.
Sok szeretettel várunk benneteket!
https://www.facebook.com/events/4069990516462002/

Javítgatok és találok jó kis részeket. 🙂
„– De Te nem várod el tőle, hogy megfeleljen, ugye? – kérdezte a kislány.

Jézus megsimogatta a göndör hajacskát.
– Nem, senkitől sem várom el. – Fejét ráhajtotta a gyermekre. – Azért jöttem el a Földre, hogy az összes elvárásnak eleget tegyek. Így egy embernek sem kellene tovább fáradoznia ezen.”

„– Az volna a cél, hogy az emberek megismerjenek engem – szakította félbe Jézus az elmélkedését. – Nem az hogy próbálnak másképp viselkedni… – Mély levegőt vett – De áruld el nekem, azok a bulizós emberek, akik szeretik jól érezni magukat, vajon miért nem kíváncsiak az evangéliumra?
Frank örült, hogy végre olyan kérdést kapott, amire könnyen tudta a választ:
– Mert a világ elhomályosította a látásukat és vakok az igazságra!
Jézus megrázta a fejét.
– Nem az evangéliumot hirdetik nekik.
A férfi megütközve nézett rá. Úgy méregette, mintha remélné, hogy rosszul hallotta.
– A hívők többsége nem igazán értette meg az üzenetet, így nem is tudja megosztani – magyarázta a fiatalember. – Sokat beszélnek a szeretetemről, ám valójában ők sem tapasztalják meg. Azt hiszik, ha megpróbálnak jól viselkedni egész életükben, úgy talán eljutnak hozzám. Ezért van az, hogy az érdeklődő elé egy kötetnyi módszert tolnak, ahelyett, hogy engem mutatnának be. – Rápillantott Frankre, majd tovább folytatta a fejtegetést. – Nem értették meg, hogyha valaki megismer engem, akkor onnantól kezdve már egyébként sem akar bűnt elkövetni. Ez olyan, mintha egy tolvaj találkozna az árussal a végtelen kínálatú piacon. Az árus kedvesen felkínálja, hogy válasszon szabadon, ami csak tetszik, vihet akármit és nem kell többet bujkálnia előle. A tolvaj vagy él a lehetőséggel vagy folytatja a lopást, ez rajta múlik; de az ajánlat érvényben marad. Na már most, ha megismeri az árust, többet nem akar lopni, mert megtudja, hogy eddig sem volt rá szükség. Ha viszont a keresztények – akiket ebben az esetben nevezhetünk vásárlóknak -, azt tanítják, hogy hogyan kell fizetni az árukért, nem igazán fogják tudni meggyőzni a „bűnben élőket” arról, hogy miért rossz, amit tesznek. Mert még mindig kevesebb teher lopni, mint megfizetni az árát. Csakhogy én azt ajánlottam, hogy a tied lehet bármi ingyen és még csak lopnod sem kell hozzá. Persze vannak, akiket kellő lelkiismeret furdalással rátérítenek a tisztességes, „Istennek tetsző” útra, csakhogy az nem a szabadság, még kevésbé az igazság. Az én személyemről folyton elviszik a hangsúlyt. Sajnos, hiába veszik meg tőlem, amit akarnak, ugyanúgy nincs velem kapcsolatuk, mint a világi társaiknak. Így aztán nehéz a tudtukra adni, hogy a gyümölcsök nem azért vannak, hogy megvegyék, hanem, hogy ízleljék. Ezt is egy kapcsolódási pontnak szántam. – A fiatalember arcán átvillant a szomorúság. – Csupán nektek rossz, ha megfosztjátok magatokat Tőlem. Számos nehézség meg sem történne, ha egyszerűen csak esélyt adnátok arra, hogy bemutatkozzam nektek. Ez az, amit leginkább sajnálok az egészben.”

Már egy ideje készülünk kiadni húgom, Ancsi regényét. Erre hónapokon belül sor kerül, úgy néz ki.
A szellemvilág valóságait bemutató fikció ez, rengeteg fordulattal és kijelentéssel. Határfeszegető történet egy család hétköznapjairól, amelynek az élete rendesen megbolydul a kis ötéves Rózi látomásai miatt és a szakadék szélére kerül. Majd le is zuhan…
A szellemi dimenziók és a családi konfliktusok világai egy gyerek szemszögéből, mély megértésekkel fűszerezve Isten valódi természetéről. Nagy valószínűséggel borítja az eddigi istenképet, bármilyen közegből is jön az ember. 😃
Fogok erről többet is megosztani, most azonban az segítené leginkább munkánkat, ha tudnánk, hogy titeket mennyire érdekelne ez a regény könyv formájában. Kérlek írjátok meg ide kommentben, jelöljétek a szavazásban, ha szívesen olvasnátok ezt a kisregényt! Köszi. 🙂