Javítgatom a következő regényemet. Jézus mesél a vallásokban kiégett Nórinak.
– Mi van, ha nem engem kell lealacsonyítani hozzád, hanem téged szeretnélek felemelni oda, ahol én vagyok? Mi van, ha nem „csak egy ember” voltam, hanem tényleg Isten fia, tényleg különleges, tényleg megváltó, tényleg egyetlen, tényleg imádatra méltó? És mi van, ha te is az vagy? Mi van, ha nem én vagyok kevesebb, mint amit mondanak rólam, hanem te vagy kimondhatatlanul több, mint amit tartasz magadról? Mi van, ha ott csúszott el a dolog, hogy magadról nem hitted el, hogy Isten fia vagy, csak rólam? Még Pál is azt mondja, hogy hatalmat kaptál arra, hogy Isten fia legyél. És Dávid is azt dalolta, hogy istenek vagytok ti mindnyájan. Persze ez mind véletlen túlzás, mi? Szójáték talán? Vagy esetleg ti próbáljátok folyton minden eszközzel megkerülni az igazságot: pont ugyanabból a fából faragtak téged is, mint amiből én vagyok. Ugyanabból az anyagból, isteni természetből vagy. Mi van, ha nem csak én vagyok méltó minden szeretetre és ünneplésre, tiszteletre, hanem te is? Mi van, ha nem csak én vagyok szent, tökéletes és tiszta, hanem te is?
Akárhányszor mondtam, hogy pont azokat fogjátok tenni, amiket én, valahogy annyira hinni akartok egy távoli Istenben. Így mindenhez társul egy „de”, amely garantálja, hogy ne tudjatok minden tekintetben úgy élni, ahogy én. Ez roppant kényelmes megoldás és fantasztikus menekülési lehetőség: „Én csak egy ember vagyok.” Persze, hogy az vagy! Én is az voltam és vagyok Jézusban. Embernek lenni egy keretet, formát jelent, nem pedig azt, hogy más esszencia, anyag alkotna téged, mint a Teremtőt. Én Jézusként elfáradtam, elaludtam, elkéstem stb. Magamra vettem a korlátait az emberi létnek, miközben az Atyám élt bennem. Még egyszer mondom, nem engem kell lealacsonyítani, hanem téged felemelni oda, ahol én vagyok. Mikor eljöttem a Földre, mindenki ebben a felfogásban volt: majd néha áldozunk a bűnökért, úgyis csak emberek vagyunk. Mi van, ha csak elfelejtetted, hogy ki vagy? Mi van, ha mindenki más is elfejette, és mind egymást igazoljátok vissza, hogy az isteni mivoltotok elfelejtése és nem megélése az emberi természet velejárója?! Pedig az a kicsavarása az emberségeteknek. Éppen ezért jöttem, hogy bemutassam, hogy mi az igazi ember. Hogy én magam váljak egy üzenetté: lehet tudatában lenni annak, hogy Isten fia vagy(ok). Lehet ezt megélni minden lépésben. Mindezt nem azért tettem, hogy bennem egy újabb istent lássatok, hanem hogy magatokra ismerjetek. Én vagyok a tükör, amiben megláthatod magadat és emlékezhetsz rá, hogy mélységesen igazam van, amikor azt mondom: pont olyan vagy, mint én.
Szóval, ha megértenéd, mit jelent az ember eredetileg, akkor nem szitokszóként dobálnád sem magadra, sem rám, hogy „csak egy ember”. Az ember egy igazán különleges formája és bemutatása az én isteni létezésemnek.