…szívesen beszélem azt a korlátolt nyelvet, amit te. Ha bűn és büntetés, megtorlás, megbocsátás nyelvén akarsz beszélni, hát én benne vagyok. Legalább végre szóba állsz velem! Ha áldozatot akarsz, tessék, én magam válok azzá önként!
Én nem a bűnökért haltam meg, hanem érted. Én téged akartalak azzá tenni, aki igazából vagy. Téged akartalak ótermészet álmából felébreszti az isteni életre. Neked kellett a sokkoló emlékeztető a Szeretetről, ami a legvégsőkig elmegy. Nem nekem kellett a kereszthalál… Hanem neked. Te követelted, hogy „feszítsd meg’! És követeled újra, meg újra. Részemről mindig minden rendben volt. Az egész emberiség öröktől fogva az ölemben pihen. Soha senki nem ragadhat ki az én markomból. Te voltál eltévedve, elveszve, elfordulva. Mint az elveszett bárány, az elveszett érme és az elveszett (tékozló) fiú. A kereszthalál neked szólt nem nekem. Én mindig meg voltam győződve az ártatlanságodról. Amikor megteremtettelek, azt mondtam, hogy jó. Sosem vontam vissza. Nincs az az elfordultság, amikor én ezt visszavonnám. Viszont a probléma valós volt: te tényleg el voltál fordulva tőlem, és tényleg szükséged volt arra, hogy visszafordulj. A probléma egyszerre létezett és nem létezett. Nem létezett az én részemről, hiszen én végig szerettelek és tartottalak és nem voltam sem csalódott, sem mérges. De létezett a te részedről: te váltál az ellenségemmé a gondolkodásodban. Ezért mondtam, hogy térj meg, azaz változtasd meg a gondolkodásodat. Gondolkodj együtt velem! Érts egyet velem arról, hogy ki vagy! Te nem magad alkotta történet vagy fájdalomból és tévedésekből gyúrva. Te az én képmásom vagy! Ébredj fel! Nézz bele a szememben és lásd meg a saját tükörképedet bennem! Pont olyan vagy mint én! Csak elfelejtetted, hogy ki vagy, ezért elfelejtettél engem is!
Emlékezz!