Egy egészen tanulságosra sikerült baráti beszélgetésből osztok meg veletek egy részletet. 🙂 Ha szoktad úgy érezni, hogy nem úgy haladnak a dolgok az életedben, ahogyan „kellene”, akkor lehet szólni fog neked ez a szösszenet.

Milán:
Az egész élet egy tanulás Èvi, csak sajnos én sokkal lassabban tanulok az átlagnál

Évi:
mindig oltod magadat, Milán… nyugi van. 🙂 ráérünk. örökké élsz. és már most maximálisan szeretve vagy és el vagy fogadva. nincs miről lemaradni… ez a lineáris időbeli érzékelése a dolgoknak úgyis össze lesz gyűrve, mint egy papírgalacsin…
persze megértem, hogy akarsz jól lenni már most… de az is segít sokat, ha nem állítasz egy olyan elvárást magad elé, vagy az életed elé, amihez képest kevésnek érezheted magadat vagy a haladásodat.

Évi:
szóval sokszor az ilyen elvárások, hogy hol kellene tartani, akadályozzák azt, hogy magától megtörténhessen az a fejlődés, aminek a hiányát látva ostorozzuk magunkat…
szóval egy sor területén az életemnek nem az volt a megoldás, hogy megváltoztak a dolgok… hanem, hogy abbahagytam a “vádló magyar hangja: Toldi Éva” felállást, és hagytam magamat ott tartani, ahol tartok. aztán sokszor pont amikor nem is figyeltem a változást, valami az itteni kis világban is elkezdett az igazság felé tendálni valahogyan. recept nélkül persze

Milán:
Ez valóban előfordul, hogy én oltom le magamat. Meg az is megkísért, hogy mindent elbaltázok, de tudom sok mindent nem. no meg tényleg nem számít.
Sokszor eszembe jut amikor mondtam, hogy nálam itt akadt meg a lemez…

Évi:
sokszor nem az a baj, hogy baj van, hanem az a baj, hogy azt hiszed, hogy baj van…

Milán:
Igen, ez valami különös, ahogy működik, de “ha nem akarod, hogy működjön, attól majd működik” se mindig működik 😁

Évi:
nem. módszerként az sem működik…. valóban . én is teszteltem ( párezerszer)

Milán:
Az módszer hogy nincs módszer, és ez se módszer .
Ez már leesett.

Évi:
az is egy ilyen önpusztító elképzelés, hogy mindaz a jó érzés és szabadság, amire (jogosan) vágysz, az csak akkor elérhető számodra kizárólag, ha az általad bajnak ítélt dolgok megváltoznak…
ez egy jó nagy hazugság
az a rakás feltétel, amit generálunk magunknak, egymásnak, hogy mikor érezhetem magam úgy, hogy minden rendben van, az egy óriási kamugépezet.
a legnagyobb örömöt és szabadságot sokszor akkor élem meg, amikor egy sor dolog rohadtul szar, és valamiért eszembe jut, hogy a jó érzések nem az egész túloldalán várnak rám, ahová a belemet kicsavarva el kell vergődjek…. hanem az mind elérhető itt és most. minden „majd akkor ha” igazából az ellenség ügyes trükkje, hogy kibeszéljen abból az örökségemből, ami minden helyeztben itt és most elérhető, hacsak egyet nem értek azzal a hazugsággal, hogy nem az.
más szóval, amiket elképzelek, hogy miket fogok akkor érezni, amikor majd túlleszek az akadálynak ítélt dolgokon, igazából most ugyanannyira elérhetőek, mint bármikor a jövőben, amikor „minden rendben lesz”.

Milán:
Az megvan, hogy a külső dolgoktól függetlenül lehet az élet tök jó… de amikor belül rossz, az nem finom. Illetve az elrontott dolgok néha beköszönnek…

Évi:
az elménk ki akarja tolni az örömöt “majd akkor”-ra. közben miért ne lehetne a legszarabb állapot közepén is…? de ezt nem fogja elménk elmondani, folyton csak azt tolja az arcunkba, hogy ez egy akadály, amíg ez itt van, addig nem lehetsz jól… és ez átvágás!
na persze ezt sem elvárásként írom… sem feléd, sem magam felé…

Milán:
Évi leolt, hogy ne oltsam magam 🙂

Évi:
hát csak ismerem ezt a hangot a saját fejemből, és tudom, hogy mennyit tud lopni.
nyilván, ami rossz, az rossz, ez nem ilyen szemfényvesztés, vagy valósághajlítás….
pont ez ellenkezője. van egy rossz érzés/helyzet, amit nem próbálok felgyorsítani vagy elterelni, megharcolni, vagy bármit is kezdeni vele.
hogy helyette mi? hát nem tudom, mert az módszer lenne. inkább valamikor (lehet napokig tartó rágódás után) emlékezet az Úr rá, hogy minden, amit megélnék a nehézség után, az most is az enyém lehet a közepén

Milán:
„Egész jó keresztény életet tudnék élni, ha más emberek ebben nem akadályoznának”
Adrienn Plus
Kedvenc mondásom a mesterkélt kereszténység kifigurázásáról.

Évi:
de amúgy nem rontottad el az életedet. azt tetted, amire akkor volt világosságod, meg mások is. abból az lett ami… ez nem egy örök érvényű bizonyítvány arról, hogy gáz vagy… az emberek döntéseinek mechanizmusa olyan bonyolult, hogy bárki bármit okoskodik róla, az mind egy töredéke lesz az igazságnak…. inkább én azt mondom (magamnak is), hogy annyi világosságból, békéből, megismerésből annyit és olyat lehetett akkor főzni… ez semmit nem mond arról, hogy milyen lesz a hátralévő életed. arról pláne nem mond semmit, hogy ki vagy. hogy milyen vagy igazából. és milyen leszel egy örökkévalóságon át, ami hát egészen hosszú idő, még ha tényleg sikerülne mindent el is rontani a földön…
szóval az „elrontottad az életed” is egy rohadt nagy hazugság. ha tudtad volna jobban csinálni, azt onnan tudnád, hogy jobban is csináltad volna
igazából egyetlen helyen van tönkretéve az életed: abban a kis gondolatban, ami ezt a hazugságot gondolja…. sehol máshol

Milán:
Az valóban néha frusztráló, hogy sokaknak csak megszületni nehéz, viszont kimaradnak olyanokból, ami nekem megvan…

Évi:
ez mindenkivel így van…. senkinek sincs meg minden… egy sor ember, akire felnéztem, most velem akar beszélgetni azokról, amik nem mennek nekik. pedig az életük nagy része sokkal jobban áll az enyémnél… ez nem kilóra megy. ez szintén az elme becsapása, hogy ezen keresztül is kevésnek és selejtnek titulálhasson, és megfoszthasson attól, ami már most a miénk

Milán:
Azt nem gondolom, hogy egy kudarc az egész, sőt…
Csak az szubjektív érzésem, hogy megtanulom szép lassan, hogy kellett volna élni, azt meg minek. Az a rész megy a lecsóba…

Évi:
utólag meg kiderül, hogy nem így van 😃

Milán:
Legyen így!

Évi:
úgy lesz! én hiszek ebben helyetted is! 🙂 ennyi valósághajlítás nélkülözhetetlen
:
na jó. azért lassan lépegetek lefelé

Milán:
Okés, köszönöm szépen a mindent ❤️
Van amikor megéri fenmaradni

Évi:
Örömmel! Nekem is jólesett ezeket leírni!

Photo by engin akyurt on Unsplash