Szereteted betölti a levegőt. Domboldalon ücsörgünk miközben lassan lemegy a nap. Annyira könnyű és gyönyörű a veled való közösség. Te csak úgy itt vagy és semmi nem kell hozzá. Akarok mindig ennyire egyszerűen veled lenni.
– Tegnap is felülírtál egy pár dolgot bennem… Fantasztikus voltál. Persze most is az vagy.
Mosolygunk.
Az ég lassan vöröses narancssárgába vált. Hűs szellő fúj. Csak ülünk ott egy rozoga padon és nézzük ahogy bealkonyodik. A színek halk zenéje néha elér hozzám, máskor pedig annyira belefeledkezem a szerelembe, ami áthatja az egész légkört, hogy észre sem veszem ezeket a részleteket. Körülveszel. Minden, szín, hang és érzés te vagy. Nem tudok többet befogadni. Legszívesebben felugranék és őrültül táncolnék, de inkább hagyom, hogy lassan teljesen elárasszon, áthasson és belém ivódjon ez a légkör. Nem is tudom mi ez. Biztosan a szereteted egy eddig nem ismert oldala, egy újabb villanás belőled.
Egyre sötétedik, a legalsó felhők is lassan elvesztik a ragyogásukat és kékesszürke fátyol kerül az egész tájra. Közelebb húzódok hozzád, hogy ne fázzak. Nem lehet csak úgy szorosan melléd bújni, mert átmegyek rajtad, beléd kerülök, hiszen az egész lényed ilyen áthatolható. Mintha nem lenne szilárd. De az, csak amikor hozzád érek megszűnik az lenni, magába fogad és átenged magán. Így ahogy közelebb simulok, elkezdek eltűnni benned. Teljesen beléd tudok lépni. Itt ülünk és majdnem teljesen egyek vagyunk.
– Már csak egy kérdés – dugom ki a fejem az ölelésedből a pillanatra.
– Egy? – fordulsz felém cinikus mosollyal az arcodon. – Ezt nem gondolod komolyan!
– Na jó. Akkor csak mára utolsó: Szóval, mikor leszek teljen független az érzéseimtől? Mikor tudok végre mindent az Igazságra alapozva tenni?
– Most arra vagy kíváncsi, hogy mikor fogod úgy érezni, hogy független vagy az érzéseidtől?
Erre nem tudok mit reagálni. Igen, önmagában ellentmondásos ez a kérdés.
– Értsd meg: az Igazság örökkévaló, mert az Igazság én Vagyok, és az öröktől fogva vagyok. A te felismerésedtől függ, hogy mikor kezdesz el ennek megfelelően élni. Nálam mindig most van. Az Igazság az, hogy egyek vagyunk és teljes vagy. Bármikor dönthetsz úgy, hogy reakciódban nem tükrözöd vissza azt a hiányt, amit éppen érzel, mert az Igazság szabaddá tesz erre. Szabad vagy az Igazság alapján cselekedni, akkor is, ha az valamiért nem tükröződik az érzéseidben. Mondhatni csak akkor válik láthatóvá az Igazság a te világodban, ha nem a tapasztalatod határozza meg a tetteidet, hanem attól függetlenül az Igazság alapján reagálsz, olykor a saját tényszerűnek tűnő világodat figyelmen kívül hagyva. Hogy mikor lesz a te valóságod folyamatosan azonos a Valósággal? Itt a Földön nem gyakran. Ugyan nem azért, mert nem lehetséges ez, hanem azért, mert időnként elfelejtkezel az Igazságról, és lépéseket teszel a tapasztalataid alapján, ami egy alacsonyabb valóságot teremt számodra, mint a Valóság. Hogyan is válhatna láthatóvá az Igazság, amikor nem ebből indulsz ki?
Természetesen olyan közel kerülhetsz a folyamatos megéléséhez a Valóságnak, amennyire csak szeretnél. A határ nem az én oldalamon van.
– Akkor most mit kérjek? Hogy jelentsd ki magad? – bizonytalanodok el a saját kérdésemmel kapcsolatban. Azonban ahogy kimondom átjárt ennek a megértésnek ereje.
– Csak a kijelentett Igazság hoz létre változást, az információ nem. A betű öl. Az az Igazság képes csak átírni téged, ami kijelentéssé vált benned. Az pedig nem egy megszerezhető, mérhető dolog. Az Igazság egy személy. Én Vagyok.
Pár perc csönd következik. Tudod, hogy idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam, amit mondtál.
Az egész táj kékes homályban úszik, de még jól lehet látni. A csillagok sem jelentek meg még az égen. Szélcsend van. Kívül és belül. Magam alá húzom a lábamat, hogy még egy kicsit tovább bírjam az esti hűvöst.
-Igen, nem járhatsz teljes szabadságban, anélkül hogy az Igazság részeddé válna és élni kezdene benned. – keresed meg újból a tekintetem az egyre sűrűsödő szürkületben.
Már majdnem teljesen besötétedett. Kicsit zúg a fejem már. Érzem, hogy valamit átrendezel bennem.
– Az Igazság akkor válik az egyetlen és kizárólagos Valósággá, amikor megunod azt a mókuskereket, hogy először a tapasztalataidat -a te kis valóságodat- akarod az Igazságnak megfelelőnek látni, és csak ez után mersz cselekedni az Igazság alapján. Megszűnik az erőlködés, amikor végre rájössz, hogy az én Királyságom úgy működik, hogy először az Igazság szerint cselekszel mindentől függetlenül, és az pedig automatikusan újraírja a te kis valóságodat.
– Nagyjából értem. Remélem. – suttogom bele az esti tücsökzenébe. Annyira jó itt lenni, hogy hiába fázom, nem akarok megmozdulni. Így hát még egy darabig itt kucorgunk ezen a padocskán, amíg fel nem jönnek az első csillagok.