Egy tesónőnek válaszolva ezt hozta ki Szent Szellem. Gondoltam másnak is lehet üzenet. Nekem mindenképpen. 😃
Nincs mit tenned, mint bízni abban, hogy Ő cselekszik. Ez a feladatod. Nem kér semmi mást, csak hogy maradj nyugalomban és csak dicsőíts és pihenj az Ő jelenlétében. Miközben te nem teszel semmit, csak megpihensz tudva hogy majd Ő megoldja, Ő cselekszik. Akkor akadályozzuk az Ő munkáját, amikor kapkodunk és a mi megoldásainkban bízunk ahelyett, hogy abban bíznánk, hogy majd Ő csinálja. Muszáj, hogy tegyen valamit, mert Ő hűséges és mindenható. Egyébként sem tud más segíteni Istennek, abban amit csak Ő tud tenni. Szóval csak hátráltatni tudjuk, ezért jobb ha nem próbálkozunk semmivel, hanem leűlünk a lába elé és várunk rá. Jézus annyira vágyik arra, hogy Vele legyél. Tölts időt azzal, hogy csak beszél hozzá, dicsőítesz vagy csak csendben vársz Rá. Csak ülsz és közben tudod, hogy ott van. Ő ilyenkor cselekszik, amikor mi teljesen feladjuk, hogy magunk megoldást keressünk és leűlünk a lábaihoz és csendben várunk. A semmi a legtöbb az Isten királyságában. Akkor nem akadályozzuk Őt. Mert Ő akar is cselekedni és képes is, csak ne maszatoljunk bele. Isten szívesen átadja a kormányt a kezünkbe , ha vágyunk rá, de akkor már hogy kérhetjük számon, hogy „Jézus, hova vezettél?” Ő csak arra vágyik, hogy bizzunk már annyira benne, hogy nem futkosunk ide-oda. Persze bízni sem tudunk magunktól. Azt is csak Ő adja. Nincs semmink. Teljesen tehetetlenek vagyunk. Adjuk hát át magunkat neki. Nála úgyis megvan, amit össze akarnánk kuporgatni nagy erőfeszítéssel. Hagyjuk, hogy ajándékba adja azt, amit most ki akarunk tépni a kezéből.