Szokásos délutáni sétánkra indulok. Kicsit bogarászok a mezőn, mielőtt folytatnám az alkotást. Figyelem a bokrokat, ahogy növekednek, az előbújó vadvirágokat. A hasonló kószálások során mindig felfedezek belőled is valamit. Ilyenkor átrágunk egy-két aktuális kérdést is néha, de sokszor csak bennem beszélsz, mindenféle különállóság nélkül.
– Szeretnék közelebb lenni hozzád. Annyira, amennyire csak lehet, hogy válladra hajthassam a fejem, és csak örüljünk egymásnak, hogy örökké össze leszünk kötve. Szeretek tőled függeni. Olyan jó ez a véget nem érő szerelem veled. Nincs semmi változó az egyenletben: minden csak a tőled függ, és te állandó vagy! Remélem hamarosan véget ér az az instabil korszak, hogy egyszer a tudatában vagyok ennek, máskor meg kikerülök belőle és alig találok vissza.
Annyira jó, hogy mindezt megadtad nekem: hogy tökéletes és visszavonhatatlan szerelemben lehetek veled. Akarok hozzád bújni és elmondani, hogy végtelenül szeretlek. Szeretnék egyre tisztább szeretetet adni neked. Egyre őszintébbet, saját megtapasztalásaimtól független, egyre inkább a terólad szóló szerelmet. Akarlak úgy szeretni, ahogy te szeretnéd, hogy szeresselek. Nem is tudom, hogyan lehet. Sajnálom, hogy sokszor mindenféle kósza lelkesedést ennek könyvelek el… De valamennyire azért csak szeretlek már most is, nem? Vagyis hát akarlak… Bármit megtehetsz annak érdekében, hogy eljussak oda, amikor már teljesen tiszta a szeretetem feléd. Nyugodtan összetörhet ez a cserépedény. Szabadon összerakhatsz újra. Azt teszel, amit akarsz. Bocsáss meg, amikor akadékoskodom… Amikor elkezdesz valamit csinálni bennem, és gyorsan behúzom a kéziféket. Legközelebb is emlékeztess, amikor ezt tenném! Annyira szeretném, ha még kézzelfoghatóbb lennél. Kérlek, legyél valóságosabb nekem! Tehetsz még drasztikusabb lépéseket. Akarom látni azt, hogy megkérdőjelezhetetlenül átalakulok.
A kedvenc ösvényemre térek Édenben. Leszakítok egy-egy levélkét vagy bimbót útközben és közelről is megvizsgálom. Olykor darabokra szedem, mert kíváncsi vagyok a szerkezetükre. Ezek mind rólad beszélnek, beleírtad a saját természeted a teremtésbe. Mai felfedezésem, hogy mennyire puhák, rugalmasak és ártalmatlanok a frissen nőtt tövisek, egészen addig míg ki nem száradnak és meg nem keményednek! Milyen fájdalmas és rugalmatlan az, ami nem friss és zöld, ami elzáródik az élő víz körforgásától!
Annyira gyönyörűek a teremtményeid. Szeretem nézni az arcaidat, képmásaidat bennük. Olyan jó megfogni dolgokat, és tudni, hogy ez is te vagy. Hol bolyhos és puha, hol kemény és ragyogó, hol érdes és barázdált. Megérinteni a változatos felületüket, és érezni benne téged. Futni, érezni a szellőt, és tudni, hogy az is te vagy. Te mindenben benne vagy. Látlak mindenhol. Akarok jobban rajongani érted!
Nem jelensz meg semmilyen formában, de tudom, hogy fogadod a szeretetem minden kitörését és örülsz neki. Hiszen belőled származik az én szeretetem is.
– Átadnál egy üzenetet helyettem? – töröd meg a hallgatásod, bár nem igazán teszed magad láthatóvá továbbra sem.
– Mi lenne az?
– Ez az üzenetet azoknak szól kizárólag, akik már elhatározták, hogy mindent akarnak belőlem. Az egész engem!
– És mi ez az üzenet? – türelmetlenkedek egy kicsit. Megállok a nagy vadkörtefa alatt.
– Várj egy kicsit, és fel fog belőled törni!
Biztos most is egyszerűen elkezdem mondani és majd közben rájövök, hogy ami kijön a számon, azt te szólod bennem, anélkül hogy hallanék bármit, akár a gondolataimban is.
– Örülök az elhatározásodnak, hogy mindent feladsz az én királyságomért. Gyönyörködöm benned. Az is teljesen lenyűgöz, hogy megértetted annyira a szeretetemet, hogy az mindent megér neked. Látom rajtad, hogy tökéletesen szeretnél járni velem. Szeretném megmutatni neked, hogy hogyan is működik az én vezetésem. Az én akaratom nem egy ilyen fekete-fehér dolog, hanem inkább úgy működik, mint egy hősugárzó. Minél közelebb állsz hozzá, annál inkább elér a melege, de nyilván akkor érzed legjobban, amikor rátapadsz. Persze valamennyire elhat két méterre is, sőt még lehet ötre is, mégis igazán akkor csap meg, amikor közel állsz. Te döntöd el, hogy milyen távolságban helyezkedsz el az én Valóságomtól. Mindent én tartok egyben, lehetetlen nem bennem lenned. Érted? Lehetséges az is, hogy megélsz engem, de nem a legközelebbi módon. Itt csupán arról van szó, hogy a meglévő, felbonthatatlanan egységünkből te mennyit engedsz megtapasztalni magadnak. Lehet, hogy érzed a meleget, mégsem akarsz a legközelebb lenni a tűzhöz. Annak megfelelően fogsz kapni vezetést, amilyen közelség mellett döntöttél. Ha távolabbról akarod élvezni a megemésztő tűz következményeit, akkor aszerint fogok útmutatást adni az életedre, az elhívásodra, és az is az én akaratom lesz. De választhatsz egy hozzám egészen közeli életet is, és akkor aszerint rendezem a dolgokat. Tiszteletben tartom azt a távolságot, amit meg szeretnél őrizni, de szeretlek annyira, hogy mindemellett vezesselek ott, ahol vagy.
Közben már egészen félúton járok a dombtető felé. Milyen hamar elburjánzanak a növények itt egy eső után, hogy senki nem gondozza őket! Alig tudok keresztülvágni rajtuk. Kissé össze is karmolják a lábamat, de nekem ez megéri. Szeretek köztük lenni, annyira élnek, és én is érzem, hogy tele vagyok élettel, ahogy itt mászkálok.
– Egyesek nem értik egymást, hogy miért kapnak különböző vezetéseket, ezért gyakran egymásét ördögtől valónak tartják, pedig sokszor mindegyiket én adom. Én aszerint tanácsollak, amilyen távolságot választottál a tűztől. Érted? Ha úgy döntöttél, hogy az egy méteres körben akarsz maradni, akkor annak megfelelően fogok veled beszélni. Ha hozzátapadsz a tűzhöz, akkor egész mást kell mondjak. Ha úgy vagy vele, hogy tíz méterre is elér annak a hőnek az ereje, és az ott jó neked, akkor én nem rángatlak át egy magasabb valóságba. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetsz olyan közel, mint bárki más. Pont az ellentéte az igaz. Én nem vagyok személyválogató. Kizárólag azért kapod azt a bizonyos iránymutatást, mert én komolyan veszem azt a közelséget, amely szerint vezetve szeretnél lenni. Te már felállítottál egy feltételt nekem, és én ez alapján foglak akkor támogatni. Ez nem azt jelenti, hogy ez az én „legjobb” megoldásom, ami lehetséges számodra, hanem hogy ez az én akaratom akkor, hogyha te az eddigi berendezkedésedben szeretnél maradni. Sokan, akik meghatároznak egy bizonyos távolságot és hallanak ez alapján dolgokat, elkezdik kritizálni és bántani azokat, akik viszont „egy méter” mellett döntöttek. Más iránymutatást kapnak, igen, mert személyre szabottan érkezik ez mindenkinek. Néha akik már egészen szorosan állnak a tűzhöz szintén leszólják a távolabbiakat: „Az biztos, hogy te nem az Úrtól hallottad ezt vagy azt, hiszen én már csak biztosan Tőle kapom a vezetést. Meg vagyok győződve, hiszen én közelebb vagyok, még jó, hogy meg tudom az ilyet különböztetni! Mivel én nagyon nem azt hallottam, amit te, ezért te az ördögtől kaptad.” Nem! A velem való közösség nem egy lineáris dolog. Az én akaratom úgy működik, hogy te döntöd el, hogy milyen viszonyban akarsz lenni, és én annak megfelelően osztom ki a szavamat és a támogatásomat, azért hogy minden tényező mellett és ellenére a lehető legtöbbet hozzam ki az életedből, elhívásodból, ajándékokból, stb. Én nyilván beléd kódoltam az összes verziót, mindegyik közelséghez tartozó szeletét az én akaratomnak. Ez meg van előre írva attól függetlenül, hogy én tudom, melyik(ek) mellett fogsz dönteni. Abszolút rendben van, hogy különböző emberek más és más kereteket szabnak a velem való kapcsolatuknak, és azért eltérő iránymutatást fognak kapni, akár ugyanarra a helyzetre is. Természetes és szükséges a Királyságban, hogy legyen egy ilyen sokféleség, az érettségnek és a megélésnek változatos valóságai egymás mellett. Ebben is megnyilvánul a dicsőségem. Mindezen túl az én vágyam az, hogy a távolvalók közelválókká legyenek.
– Köszönöm Jézus! Nem tudtam teljesen szavakba önteni, amit adtál, de érzem a sorok közt, hogy mi van a szívedben ezzel kapcsolatban. Nagyon király! Én szeretném a legbelső körhöz szabva hallani a hangodat, ha egy mód van rá – lelkendezek felfelé szökdécselés közben.
– Tudom, hogy te ezt szeretnéd, már sokszor mondtad. Ezért ne is csodálkozz, hogy aszerint kapod a vezetést! Ezért nem hasonlít senki máséhoz, mert a számodra érzékelhető legközelebbi „körnek” megfelelő akaratomat szeretnéd megélni. Ezért kapsz olyan üzeneteket, hogy ne tegyél meg bizonyos dolgokat, amire viszont mások kapnak indíttatást, mert az ő helyzetük szerint is ki fogom hozni a legjobbat. Ezért teljesen lehetséges, hogy ők is pontosan hallottak -teljesen mást- tőlem. Kérlek, ne kezdd el méregetni magad ebben sem! Kérlek, engedd meg magadnak, hogy ne értsd mi történik benned, és hogy úgy vezesselek, ahogy mást nem. Nyugodtan lógj ki durván a sorból!
Érzem, hogy mennyire szeretnél látni engem szabadon szállni: Hogy inkább zuhanjak le, mintsem, hogy ne repüljek, úgyis elkapsz. Merhetek élni.
Akkora teher esik le rólam, hogy rohannom kell, át a térdig érő gazon.
– Én kicsi hercegnőm! Nagyon szeretlek! Hamarosan igazán csodálatos lesz! Minden álmot felülmúlóan dicsőséges! – kiáltod utánam, mert rég lehagytalak még az eperfánál. Egy pillanat alatt mellettem termesz.
– Amiket teszel rajtam keresztül, vagy mire gondolsz?
– Nem! – fogod a tenyeredbe az arcom – Te és én együtt: elképesztő dicsőséges lesz! – érződik a hangodból, hogy te már teljesen beleélted magad és meg vagy róla győződve, hogy ez megtörténik. Elborítja az izgatottság az tekinteted. Végtelen szerelem sugárzik a szemeidből, az egész testedet áthatja. Előre hajolsz és a homlokomhoz érinted az ajkad. Talán így szeretnéd belémplántálni mindazt, amit már tudsz előre, én pedig még nem is sejtek.
– Sokszor halottad már… de a tied akarok lenni teljesen. Ha bármit nem engedtem volna még át neked, fogadd el most! Írjál át! Akarok a leveled lenni. A legbensőségesebb leveled – dőlök bele az öledbe, te pedig szilárdan állsz, így elkapsz.
A karjaidban tartasz.
– Csodás idők ezek együtt – cirógatod a hajam, ahogy itt vagyok az ölelésedben. – Sokat fogjuk még ezt emlegetni, amikor abban a szabadságban jársz, amiről most csak álmodsz. Akkor szembesülsz majd igazán azzal, mennyire közel is voltunk mindvégig.
Egészen valóságosan érezlek. Erős túlzás lenne azt mondani, hogy látlak, inkább tudlak. Elképzelem, hogy egymást húzzuk felfelé, ahogy vágunk át a mezőn a kiserdő felé. Kíváncsi vagyok, hogyan zöldült ki a szemközti lanka, mióta legutóbb néztem. Kézen fogva haladunk a legmagasabb pont felé, hogy körülnézzünk ezen a jól ismert vácegresi tájon mielőtt visszamennék a diófa alá festeni.