– Mi újság, Gyönyörűségem? – húzod magad még közelebb hozzám. A karjaidon arrébb csúsztatod magad a sziklán, ahogyan itt ücsörgünk együtt a szakadék felett. Egyenesen rálátunk a vízesésre oldalról, még kapunk is a párájából, ahogy apró permetét néha felénk sodorja a szél. Ragyogóan sütne a nap, ha ez az óriási párafelhő nem képződne folyton újra minden szélcsend alkalmával, időnként borongós ködbe burkolva a sziklák mélyén elterülő tájat.
– Itt vagy megint velem. Úgy örülök neked! – hajolsz felém sugárzó mosollyal az arcodon.
– Mi az, hogy mi újság? Vicces vagy! Mintha nem lennél mindennel jobban képben, mint én!
– Persze, hogy tudok mindent. Megígértem, hogy igazán emberi módon fogok hozzád közeledni, hogy be tudd fogadni a szeretetem.
Igen, ezt folyton hangsúlyozod. És én nagyon örülök, hogy te egy ilyen valóságos társként mutatkoztál be nekem.
Hihetetlen magasban lógatjuk a lábunkat, egy félelmetesen meredek sziklaszírt széléről. Egy egy zöldebb rész is kiemelkedik a gigantikus kékesszürke kőfelületek közül. Leginkább a hegyoldalból előbukkanó, fehér fátyolként szétoszló vízesések törik meg ezt az egyszínűséget. Igazán fenséges. Tudom, ez csak egy kép, pusztán mert szeretem az ilyesmit. Egyszer majd mindig ilyen közel tudlak magamhoz. Várom. Még itt a Földön.
– Segítenél nekem az arcod felé fordítani az arcom? Szeretnélek téged nézni, de amikor el is határozom, hogy ezt teszem, akkor sem tudom sokáig rajtad tartani a szemem. Nem tudom miért. Nélküled még csak keresni sem tudlak. Kérlek, segíts nekem szemlélni téged!
Kimondhatatlanul szeretlek. Ez a nap is csak azért van, hogy veled legyek, és szeretném minden percét használni. Arra, hogy belefeledkezzek szépségedbe. Elragadó vagy. Mindenestől gyönyörű vagy, szerelmem. Segíts nekem még inkább szerelembe esni veled! Bocsáss meg nekem, hogy annyi minden mást keresek, amikor veled vagyok, a tekinteteden kívül.
– Csodás ez a mai nap, ugye? Az egész azért van, hogy együtt legyünk. Ma is el akarlak vinni magammal. Félrevonulnál a kis életedtől, hogy megértessek veled valamit kettőnkről?
– Olyan izgatott vagyok. Érzem, hogy mai is minden eddigit felül fogsz múlni. Csak egy kérdés: Ha veled vagyok egész nap és félrevonulok, akkor hogy töltöm be az elhívásom? Hogy leszek áldás másoknak? Hogy adlak át Téged?
– Azt hiszed, hogy engem az idő korlátoz, mint téged. Abszolút nem. Én párhuzamosan működtetek dolgokat. Persze, ez nem olyan, mint az emberi időgazdálkodás: nem elosztásról van szó, hanem sokszorozásról. Egyszerre tudnak történni teljesen ellentétes dolgok. Bennem. Csak legyél, Velem! Én pedig köréd rendezem a dolgokat. Mondtam, az én királyságom nem látható módon jön el. Többek között ezt is értettem ez alatt. Te csak velem vagy, nem is figyeled, hogy mikor, kire, milyen hatással vagy, mert elfoglal az élet velem. Én pedig Minden vagyok, többek között az Elhívás is. Nem az a küldetésed, hogy beteljesítsd az elhívásod, hanem az, hogy velem légy. Ha pedig teljes vagy velem, mindegy mit teszel, átáradok rajtad keresztül. És ennyi. Ezt az átáradást neked sem irányítani, sem megfigyelni, sem elemezni nem kell. Ez csak történik. Kizárólag miattam. Meg se próbálj erre törekedni! A vezetéken sem azért folyik át a víz, mert erőfeszítéseket tesz ezért, vagy mert jól irányítja ezt a folyamatot, nem is azért, mert valamit jól csinál. Azért folyik át rajta a víz, mert az ami: Egy vezeték, ami rá van csatlakoztatva a forrásra. Ez az élet arról szól, hogy ki vagy, nem arról, hogy mit teszel. Az, hogy mit hiszel magadról, hogy ki vagy, tökéletesen meghatározza, hogyan viselkedsz. Ezért ha változást akarsz látni a cselekedeteidben, akkor sose azokat kezd el megváltoztatni, mert akkor csak a tüneteket kezeled. Én azért tettem, amit tettem, aki Vagyok. Ha be akarod tölteni az elhívásod, ne arra gyúrj, hogy mit hogyan tegyél, hanem engedd nekem, hogy letörjem a hazugságokat azzal kapcsolatban, hogy ki vagy! Az identitásod határozza meg a tetteidet. Lehetetlen az elhívásodat betölteni, ha nem engeded meg, hogy tökéletesen átírjam azt, aminek, akinek gondolod magad. Ezt pedig csak úgy történhet meg, hogy velem vagy. Már mondtam, én Vagyok az érték benned. Ha azt hiszed nincs ott a jelenlétem, úgy fog alakulni az életed a te nézőpontodból, mintha nem is lennék veled. Amikor arról beszélek, hogy átírom benned, hogy mit gondolsz ki vagy, akkor arra utalok, hogy megértetem veled, hogy ki vagy te a velem való egységed miatt. Belőlem származol, általam és értem vagy. Ha engem kiveszünk az egyenletből, nincs miről beszélni. Értsd meg! Az vagy, aki én Vagyok. Ha tudod, hogy az vagy, aki én vagyok, akkor azt is fogod tenni, amit én teszek. Nem úgy megy a dolog, hogy elkezded csinálni azokat, amiket én teszek, és majd ez alapján hozzám hasonlónak tarthatod magad. Ez nem így működik. Ezt a fonalat nem erről a végéről lehet kibogozni. Lehetetlen az én munkámat nélkülem végezni. Ha nem én hajtom végre, akkor azok nem az én tetteim. Utánzásra nincs lehetőség. Értesd meg, minden a velem való egységről szól.
Elárasztasz. Gyönyörű vagy. Körülveszel, bennem is te vagy.
Mintha egy hirtelen fuvallat egyenesen a zuhatag alá sodort volna minket. Teljesen átáztat. A víz, ami rám ömlik, átárad rajtam, mintha rajtam keresztül, és bennem is folyna. Mint amikor egy szivacsot a csap alá tartok és annyira megtelik, hogy hogy gond nélkül ereszti át a folyadékot.
– Nélküled minden értelmezhetetlen. Ami jó azért jó, mert te ott vagy, és nélküled semmi sem élvezhető. A te jelenléted tartja életben az összes létezőt. Te éltetsz.
– Észrevetted, hogy azokat fogalmazod meg, mint Dávid? Csak mondom – kacsintasz, és félbeszakítasz egy pillanatra, hogy körém csavard a karjaidat.
– Akik velem töltenek időt, hasonlóan meg is látnak engem -súgod a fülembe. Így maradunk az vízfüggöny alatt sokáig.
Végül csak ez nem múlik el: te meg én. – gondolom magban, és tudom, hogy hallod.