– Köszönöm ezt a mai napot neked. Köszönöm, hogy megteremtettél azért, hogy ma is veled lehessek. Szeretném az egész napot veled tölteni. Mit csináljunk?
– Zseniális! – tör ki belőled, mielőtt befejezném az utolsó hangot, és büszkén mosolyogsz. – Hogy megkérdezted, hogy mit csináljunk. Rég vártam erre. Arra hívtalak el, hogy velem járj. Ez nem azt jelenti, hogy azt teszed, mint a múltkor, hiszen az olyan jól sült el ezért most is működnie kell. Ami a legutóbb remekül alakult, az miattam volt jó, nem azért mert az a dolog önmagában a tuti, vagy egyenlő a velem való közösséggel. Amikor újra alkalmazni próbálod a „bevált” dolgot, már nem fog történni semmi, mert egy módszer önmagában nem eredményezi a velem való közösséget. Amikor a múltkor úgy találkoztunk, azért volt, mert így tetszett nekem. Szuverén Vagyok. Most pedig más módon van kedvem közeledni hozzád. Ezért van az, hogy amikor megpróbálsz reprodukálni az előző találkozás útján egy újabbat, az olyan érzés neked, mintha nem lennék ott. Mintha valakivel tartanál egy fantasztikus beszélgetést valahol és aztán utána mindig oda mennél, hátha újra ugyanott van és ugyanazt újra megélhetitek. Én egy élő-lény vagyok. Mindig újat cselekszem. Most készül. Tehát még nem készült el, nem egy múltbeli dolog, amit csak alkalmazni kell. Arra hívtalak, hogy járj velem, hogy figyeld, hogy merre lépek és mozdulj velem te is. Te pedig szorgosan feljegyezted milyen lépéseket tettünk, amikor legutóbb sétáltunk együtt, és szigorúan követed őket, mondván „Megvan a tuti módszer, most már mindig így csinálom és akkor majd folyamatos közösségben leszek veled” Na, hát ez nagyon nem így van.
Szeretném kiszélesíteni a látóteredet, a befogadóképességedet arra, amit ezután fogok tenni körülötted, benned, rajtad keresztül. Kérlek, kezelj úgy, mint egy veled élő személyt! Néha olyan a viselkedésed, mintha egy roppant bonyolult, de kiismerhető gépezet lennék. Nos, nem az vagyok. Mondtam, hogy soha nem fogsz engem átlátni. Engem csak megismerni lehet, kiismerni nem. Direkt zártam el tőled a megértést. Nem akarom, hogy átláss, és ezért szeress. Ha kiismernél, elveszne a szabad akaratod abban, hogy dönthess úgy, hogy szeretsz. Ha értenél, nem lenne más választásod, mert tudnál mindent rólam tényszerűen, és esélyed sem lenne nem szeretni engem. Én szeretem, hogy most csak tükör által homályosan látsz. Megpillantasz valami keveset, egy villanást és az magával ragad. Aztán egyre több villanásra vágysz belőlem. Nem tudod összerakni ezeket a darabokat egy képpé, mert valahogy nem egy dimenzióból származnak az egyes darabok, nem akarnak összeilleszkedni egy egységes Isten-képpé. Mindössze gyűjtögetheted őket. Mint az ovisok a kártyát. „Már ez is megvan, ez is. Nézd, itt a legújabb!” Számukra a cél az maga a gyűjtés folyamata. Szeretném, ha te is ilyen gyerekként élnéd meg ezek az élményeket velem. Aki élvezi, hogy látja az újabb és újabb képeket belőlem. Nem próbálja összerakni következetesen a teljes Isten-alakot, csak élvezi a gyűjtögetést. Értsd meg, hogy nem ismerhetsz ki, engem csak megismerni lehet! Ha azon vagy, hogy megérts, akadályozod magad abban, hogy megismerj. Nem lépsz tovább a következő találkozáshoz, mert a meglévő élmények darabjait próbálod összeilleszteni. Azon vagy, hogy összerakd azt, amit eddig láttál, ahelyett hogy örülnél annak, hogy egyre több villanást láthatsz belőlem. Megpróbálod feljegyezni az előző találkozás lépéseit ahelyett, hogy azt figyelnéd, hogy most merre megyek. Én újat cselekszem, más úton akarok veled járni.
Én csak úgy lenni akarok veled. Nekem nem az a cél, hogy hova megyünk, vagy hogy hogyan vagyunk együtt, hanem az, hogy együtt vagyunk. Nincs más cél csak az, hogy együtt Vagyunk… Ha más célod van, mindig frusztrált leszel, mert nem úgy fogok jönni, ahogy vársz. Ha abban az átélésben akarsz lenni, ahol múltkor találkoztunk, akkor meglehet nem találsz meg benne, mert már nem ott vagyok. Továbbmentem. Kérlek, folyj velem, fussunk, repüljünk oda, ahova én megyek! Ne keress engem folyton, mert ott vagyok benned, egy vagyok veled, én vagyok benned a lélegzet. Rád leheltem és beteltél élettel. Por vagy és az én leheletem. Minden lélegzet dicsér engem, mert bemutatja, hogy belőlem származol. Élő vagy, ahogyan én az Élet vagyok. Az én leheletem adtam beléd, minden lélegzetvételed engem mutat be. Nem kell semmi különöset tenned ahhoz, hogy dicsérj, mert a légzésed már ezt teszi, minden élő dicsér engem. Pusztán a létezésével. Imádnak engem dallal, nyelveken, tánccal stb. Az mind jó lehet. De vágyom arra, amikor azzal dicsőítesz, hogy csak Vagy, ahogyan én Vagyok. Csak légy csendben, és tudd, hogy én vagyok az Úr! Ne próbálj hozzátenni semmit az én dicsőségemhez! Az öröktől fogva van, anélkül is, hogy te bármivel rámutatnál. Az is csak Van öröktől fogva, ahogyan Én Vagyok. Én önmagamban Teljes Vagyok. Nincs szükségem semmire, még csak az imádatodra sem. Nem KELL megfelelően viszonyulnod hozzám, mert nincs betöltendő hiányom. Azért imádsz engem, mert felismerted, hogy belőlem származol, az én leheletem van benned, és ezt „küldöd” vissza nekem. Csak Legyél velem! Ne tegyél semmit azért, hogy kapcsolódj hozzám, csak élvezd, hogy velem Vagy! Az az én álmom, hogy együtt járunk, ahogy Ádámmal és Évával jártunk együtt. Ők nem tudták mi a dicsőítés, csak élvezték az életet velem. Te kérted, hogy tanítsalak meg arra, hogyan lehetsz igazi imádóm. Elárulom, ez abszolút nem arról szól, hogy mit teszel, hanem arról, hogy ki vagy. Te a belőlem származó élet lehelete vagy, és lehetetlen, hogy a puszta létezéseddel ne dicsérj engem. Sokszor annyira igyekszel közel lenni hozzám, hogy elfelejted, hogy mi már alapból együtt vagyunk, egy a lényegünk, ugyanaz a szellem, (=lélegzet) van bennünk. Szeretném, hogyha időt töltenél azzal, hogy annak örülsz annak, ami vagy, ahelyett hogy azon igyekeznél, hogy elérj valahová a velem való kapcsolatban. Én vagyok az ok és én vagyok a cél. Alfa és Omega. Nincs hová eljutni, mert én mindenhol Vagyok. Amikor valahová el akarsz jutni, olyankor nem ismersz engem. Én mindenhol vagyok, ott is pont ugyanúgy, ahol vagy, mint ahová el akarsz jutni. Értsd meg, bennem vagy! Az is bennem van, ahol most vagy, és az is, ahol majd leszel. Engedd, hogy elárasszak mindent, az összes gondolatod! Hogy ne maradjon más csak én! Mert nincs is más rajtam kívül. Én Vagyok. Minden Vagyok. Bármi, ami van, az azért van, mert én Vagyok. Minden, ami van, az én vagyok. Van szeretet, tehát én Szeretet Vagyok. Van igazság, tehát én Igazság Vagyok. Azért a Vagyok a nevem.
Mosolyogsz, méghozzá nagyon emberien. Elégedetten a combodra teszed a kezed, mert a lényed leglényegibb részeit sikerült megosztanod. Legalábbis próbálod. Nem lehet könnyű dolgod, hogy olyan szűklátókörűre lebutítsd a mondandódat, amit még fel tudok fogni.
– Egyek vagyunk, te bennem vagy, én pedig benned. Nem tudsz kiszakadni belőlem, csak figyelmen kívül hagyni az egységünket. Lehetséges az, hogy elválasztva érezd magad, ha elhiszed, hogy már nem vagyunk egyek, mindamellett azok maradunk, csak alkottál magadnak egy illúziót a hitetlenségeddel. Attól, hogy ez számodra valóság, mert ezt tapasztalod, ez még nem a Valóság, ami egyenlő az Igazsággal.
– Velem most forog a világ. Teljességgel képtelen vagyok ezt befogadni. Érzem, hogy az igazság morzsái belém jutottak, mint valami lángoló tábortűz pattogó szikrái. De nem vált teljesen kijelentéssé bennem. Biztosan roppantul meg kellene indítania annak, hogy magadról ilyen mélységű dolgokat mesélsz nekem, mégis inkább csak sokkot érzek.
Magadhoz ölelsz és azt mondod:
– Pihenj, Bogyóka! És ne kattogj túl sokat, majd elismétlem sokféleképpen, amit meg akarok értetni veled. Ne gyötrődj, hogy magadtól megfejtsd a dolgokat! Gyakorlatozzunk egy kicsit azzal, hogy a lélegzés imádás, mit szólsz hozzá? – fordulsz felém ragyogó szemekkel. Megint huncut, pajkos tizenéves mosolyával tekintesz rám. Plusz végtelen szeretettel, de ezt részét még mindig nem tudom teljesen befogadni.
– Szeretlek.
– Szeretlek.
Köszönöm, hogy megengeded magadnak, hogy megéld a velem való egységet. Élvezem minden percét veled. Szeretnék majd a mostról beszélni, de egyelőre inkább pihenj!