Buja bozóttal szegélyezett ösvényen bóklászunk ezen a délutánon. Szeretem ezt a mély zöldet így késő tavasszal. Olyan megnyugtató. Ennél már csak az a jobb, hogy veled lehetek.
– Jézus! Szép volt ez a mai nap veled! Annyira jó vagy! Köszönöm, hogy minden rendben van miattad. Nagyon szeretlek! Köszönöm, hogy az összes bajom tökéletesen meg van oldva benned! Gyönyörű vagy! Hadd feledkezzek el mindenről! Engedni szeretném, hogy az elkövetkezendő időszakban alakíts belőlem, amit és akit csak szeretnél! Nem baj, ha nem ismerek magamra. Bocsi, hogy nem vagyok túl stabil még, és könnyen ki lehet billenteni. Akarok mindent, ami és aki te vagy! Annyira jó volt ma is veled élni!
Kár, hogy nem megy ez még nekem folyamatosan. Azért elég fura volt a legutóbb szembesülni azzal, hogy hol tartok. Akkorát csalódtam magamban. Olyan jó tudni, hogy neked nem tudok csalódást okozni.
– Minden rendben, Csacsikám. Rohanj hozzám! – tárod ki a karodat, hogy belecsomagolhass. Hagyom, hogy elvesszek az ölelésedben.
– A probléma, mint olyan, önmagában nem létezik. A probléma illúziója van, amit te valósnak gondolsz, s ezáltal olyan hatással van rád, mintha valós lenne.
– Köszi Jézus, ez a nap beoltása volt – nevetek fel.
– Lehet, hogy vicces, de tényleg így van, Kicsi Csacsim! Minden arra megy ki, hogy csak egy pillanatra vedd le a szemed rólam! Mindegy miért, csak most ne nézz rám. Aztán jön még valami, meg még valami, és egy másik. Egy kis szolgálat, egy kis ez, egy kis az: Csak ne maradjon az elméd a jelenlétben! Aki szemlél engem, az elváltozik dicsőségről dicsőségre. Egyszerűen csak átalakul olyanná, mint én. Veszélyes rajtam tartani a szemed, mert az leszel, aki Én Vagyok. Úgy értem tapasztalhatóan is, mert igazából mindig is az voltál, aki én Vagyok. Meg kell értened, miért olyan fontos az ellenségnek, hogy elterelje a figyelmed. Amikor eléri, hogy levedd a tekinteted rólam, akkor örül, hogy egy picivel később jön el az az állapot, amikor minden szempontból olyan vagy, mint én. Nyugodj meg! Megállíthatatlan ez a folyamat, ugyanakkor figyelemelterelésekkel lassítható és kerülőútra terelhető. Kicsi Hercegnőm! Az zajlik most, hogy átalakulsz dicsőségről dicsőségre, mígnem te magad teljesen azzá válsz. Annyira izgatott vagyok. Te leszel az én dicsőségem! – kiáltod bele az erdőbe, majd szökkensz egy párat, annyira örülsz ennek már előre.
– Hmm. Krisztus bennünk, a dicsőség reménysége. Valami ilyesmit jelenthet ez – elmélkedek hangosan.
– Igen, de nem olyan értelemben, ahogy a legtöbben gondolják. Ez nem úgy történik, hogy reménykedsz abban, hogy egyszer te is dicsőséges leszel, ezért próbálsz abba az irányba lépéseket tenni. Inkább legyél velem és ne haladj sehova! Én vagyok a dicsőség reménysége. Én vagyok az út magamhoz. Nem lehet máshogy eljutni hozzám csak rajtam keresztül. Ha engem figyelsz, akkor leszel olyan mint én, nem amikor azt keresed mit tehetnél még meg azért, hogy jó irányba változz.
– Itt vagy pont velem szemben és nem is lehetnél közelebb. Ugyanakkor az előttem álló ösvény végén is mintha téged látnálak.
– Ott várok az út túlvégén és mikor észreveszel, végtelenül vonzódsz hozzám, s mint egy mágnes szívlak magamhoz. Fénysebességgel elkezdesz száguldani felém. Majd egyszer csak nekicsapódsz valami akadálynak és összezuhansz. Nagy nehezen összeszeded magad a földről, de ahogy újra elindulsz, minden pillanatban szembesülsz valami ellenállással: hol eléd ugrik, hol hátulról húz vissza valami: Ilyen gát, olyan beton fal, amolyan törmelékkupac, minden az égvilágon összedolgozik, csak ne tudj rohanni felém!
Megismertetem veled azt a könnyedséget, amivel átszaladhatsz felettük vagy közöttük. Ugyanakkor ez is csak egy időszakos megoldás, mert hamarosan megtanulsz átszállni minden hátráltatás felett. Én arra hívlak, hogy fuss, azután pedig, hogy repülj velem! Semmilyen erőfeszítésbe nem kerül majd átjutni a buktatókon. Egyszer csak felismered, hogy nem kell átmászni, kikerülni, egyszerűen csak átsuhanhatsz az akadályok felett. A legnagyobb becsapás a sok nehézséget látva arra jutni, hogy reménytelen olyan közelségben élni velem, amiről mélyen belül tudod, hogy lehetséges, csak még nem nagyon láttál rá példát. Az eddigi tapasztalataid azt mutatják, hogy képtelen vagy repülni, ezért neki sem futsz! Ez hazugság! Szárnyalásra lettél teremtve! Persze, hogy menni fog, mert meg foglak rá tanítani! Nem baj, hogy ezerszer mással szembesültél – szikráznak a szavak a szádból. Annyira meg vagy győződve arról, hogy ez így lesz, hogy majdcsak kezdem elhinni.
– Gyönyörű vagy! Ki olyan, mint te? Csodálatos vagy. Ragadj teljesen magaddal! Vonj magaddal, hadd fussunk, repüljünk együtt! Fenségednél nincs vonzóbb, nincs vonzóbb… Annyira méltó vagy az összes szeretetemre és rajongásomra – tör ki belőlem, ahogy ugrándozok melletted az ösvényen. Nevezhetnénk akár imának is.
Most felkapsz, magadhoz szorítasz és forgunk, forgunk együtt a végtelenségig, míg össze nem olvadunk.
Nem akarok mást ezen kívül az életben!