Nézem a csordogáló vörös sugarat. Lassan, de kitartóan áramlik a vér lefelé. Hallom, ahogy csobbannak az újabb cseppek, kis tócsát képezve körülöttem. Fokozatosan átázok én is. Mintha alá kerülnék ennek a folyásnak, ahogy szemlélem. Nem csinálok mást, csak mozdulatlan figyelek. A vörös és a bordó árnyalatai váltják egymást a fényben. És csak ömlik. Nem fogy el. Néha, amikor keskenyebb ez a sugár, olyan érzésem támad, mintha egyszer véget érhetne. De mindig újabb zuhatag tör át ilyenkor. Csak árad és árad. A tócsából tó lesz, ahogy bámulok. Érzem az arcomon végigszaladó folyadék-csíkokat. Átitatja a hajam. Ki kell nyitnom a szemem, mert ezt látnom kell. Amíg nem fordulok el tőle, addig növekszik, úgy tűnik. Lefolyik a dombocskáról, ahol ücsörgök, rohan le kis patakokban. Majd feltölti a mezőket, ellepi a tereket. Átnyúlik a határokon, belevegyül a folyókba, beszínezi a vízeséseket. Elpárolog a felhőkbe, majd piros esőként szemerkél. Ennek ellenére elfogyni nem hajlandó. Milyen jól esik nézni azt a fentről áradó vöröset! Mintha minden érzékszervem látni vélné. Olyan kellemes melegség, nyugalom, könnyedség van ebben a megfigyelésben. Akár taszító is lehetne ez a látvány. De nem az valamiért a legmegnyugtatóbb dolog a világon ezt figyelni. El fogja borítani az egész bolygót?! Belefolyik a szemembe, már alig látok, csak színes foltokat. Vélhetően ezalatt a völgyek töltődnek fel a túloldalon. Próbálom az úszó színek mögött megtalálni szememmel azt a fentről áradó sávot, amit már az elejétől fogva követtem. Mostanra betöltötte az egész látóterem. A kicsi vörös sugár már oszlopként tornyosul előttem, eltakarva minden mást. Beleértve a tájat is, amit a szerteágazó vérfolyamok hiánytalanul átszíneztek mindezalatt.
A zuhatagnak van egy forrása, fedezem fel, ahogy tovább fürkészek. Egy vágat. Egyre szélesebbre tárul, miközben a szemeimet rajta tartom. Ahogy közeledik felém ez a nyílás, egész tenger csillan meg az elroncsolt bőr kapuján túl. Ez az a véget nem érő utánpótlás. A végtelen bíbor óceán. Milyen földöntúli látvány! Elég felkavaró ez az egész. Mi minden lehet még ezen a helyen?! Ahogy elmélkedem a csordogálást hallgatva, ráébredek: ez a seb egy átjáró. Egy másik világ ajtaja.