Emlékezz,
Mennyit gondoltál rám!
Semmi nem tudott kiverni a fejedből.
Előre örültünk, mennyi csoda vár ránk.
Azt kívántuk, bár kezdhetnénk előlröl.
Emlékezz,
Milyen volt az első találkozás.
Amikor először egymásra néztünk.
Hogyan tűnt szem elől minden más.
Egy nap mennyit beszéltünk.
Emlékezz,
Milyen lényegtelennek láttad a többi dolgot.
Mennyire értelmetlen volt bármit is csinálni,
Ami nem kettőnk körül forgott.
Milyen izgalmas volt naphosszat egymást figyelni!
Emlélkezz,
Hogyan folytak el akkoriban a hetek.
Egymásba fonódtak, némán eltűntek.
Mekkora öröm volt csak úgy lenni veled.
Az élet dolgai szinte megszűntek.
Emlékezz,
Milyen egyszerű apróságokat csináltunk.
Kint hétágra sütött a nap,
Mi pedig csak a szobában voltunk.
Észrevétlen múlt el egy újabb évszak.
Emlékezz,
Mennyire unalmasnak hatott minden,
Amiben nem éreztük egymást.
Olyan varázslatos volt ülni itt bent.
Közben miénk volt az egész világ.
Emlékezz,
Nem tudtál elaludni addig,
Amíg át nem beszéltük a történteket.
Behúzódtál a kis ágyon a falig,
Csakhogy én is melléd férjek.
Emlékezz,
Inkább nem indultál el sehova,
Csak legalább egy fél napot együtt legyünk.
Amikor végül rávetted magad,
Folyton mondogattad: Ugye, együtt megyünk?
Emlékezz,
Milyen felháborító volt a puszta gondolat,
Hogy néha csinálj valami mást
Vagy egyszer-egyszer tegyél valami hasznosat.
Micsoda abszurd ötlet! Időpocsékolás!
Emlékezz,
Hogy el voltál vakulva világra!
Akkor a hétköznapi ritmus volt természetellenes.
Győzködés, szidás mind hiába!
Ők úgysem értik, mit élünk meg.
Emlékezz,
Azért keltél fel reggel, hogy láss,
Azért aludtál el este, mert láttál.
Elégedett voltál, ha aznap nem volt más,
Minthogy ültél a fotelban és engem vártál.
Emlékezz…